Hogyan lehet kordában tartani az online költéseket, és hol húzódik a határ a szükséges szülői kontroll és az önállóság között? Ennek járt utána a Pénzcentrum.
Karbantartások miatt elérhetetlenné lesz a DIGI internet- és kábeltévé-szolgáltatása szeptemberben több napon keresztül: Ceglédet, Hajdúszoboszlót, Siófokot illetve a főváros egyes részeit érinti majd a kellemetlenség - írja az Index.
Szeptember 5-én kedden éjféltől hajnali hat óráig karbantartási és fejlesztési munkálatok miatt kiesések lesznek tapasztalhatók a kábeltévé-szolgáltatásban. Előfordulhat, hogy a beltéri egység vagy a tévékészülék újrahangolására lesz szükség a kieséseket követően, mivel nem biztos, hogy az eszközök maguktól lefrissülnek. A szeptember eleji probléma Hajdúszoboszló, Nádudvar, Püspökladány, Báránd, Kaba, Cegléd és Nagykapor településeken fordulhat elő.
Szeptember 13-án szerdán Siófokon és Siófok-Kilitin, szintén éjféltől hajnali hatig léphet fel kiesés a szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Szeptember 27-én szerdán a fővárost is elérik a szolgáltató kiesései a karbantartási munkálatok miatt. Ezen a napon Budapest IX. kerületében a kábeltévé-, az internet- és a telefonszolgáltatásokban is tapasztalható lesz kiesés éjfél és hajnali hat óra között.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







