A magyar gyerekek átlagosan 9 évesen kapják első telefonjukat, de a készülék mellett szabályokra is szükségük van.
Jövő héten kettőre szűkül a Microsoft által támogatott asztali operációs rendszerek száma, miután a Windows 7, 8 és 8.1 verziók támogatását is beszünteti a redmondi szoftvervállalat - írja a BGR alapján a HVG.
A Microsoft napokon belül (január 10-én) végleg „nyugdíjazza” három operációs rendszerét, a Windows 7-et és a Windows 8/8.1-et. Előbbinek ráadásul már a kiterjesztett támogatása ér véget. Mindez azzal jár, hogy jövő keddtől kezdődően a három rendszerhez a Microsoft nem szállít többé kritikus frissítéseket, valamint technikai támogatást sem.
A lap emlékeztet rá, hogy februárban a Googel Chrome böngésző utolsó, 109-es változata is kigördül majd Windows 7-re és 8/8.1-re, ezt követően több frissítésre nem számíthatnak majd a 2009-ben és 2012-ben (a 8.1 esetében 2013-ban) kiadott operációs rendszerek felhasználói. Vagyis hosszú távon biztonsági és kompatibilitási problémákkal is szembenézhet az, aki nem vált.
Emellett a Microsoft saját böngészője, az Edge is elbúcsúztatja az említett operációs rendszereket: szintén a 109-es verziószámú, várhatóan január 12-én érkező változat lesz a legutolsó a rendszerekre. Az egyetlen megoldás így az marad, hogy frissítsünk Windows 10-re vagy 11-re.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







