A világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) 260 millió euróval (95 milliárd forint) járul hozzá a csernobili atomerőmű 2025 elején megrongálódott szarkofágjának helyreállítására irányuló erőfeszítésekhez
Újabb erős földrengést jelentettek hétfőn Szíriából és Törökország délkeleti részéből.A halálos áldozatok száma már ezer fölött jár, Magyarország felajánlotta a segítségét.
Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) azt közölte, hogy Törökország középső részén 7,7-es magnitúdójú földrengést észlelt magyar idő szerint fél 12-kor. Az isztambuli Kandilli szeizmológiai állomás 7,5 erősségű rengésről tett bejelentést, a földrengés epicentruma ezúttal Kahramanmaras tartománya volt. A szíriai állami média szerint az újabb földmozgások Damaszkuszban történtek.
Mint reggel beszámoltunk róla, 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli és Szíria északi részét, a halálos áldozatok száma már meghaladta az 1200-at. Recep Tayyip Erdogan török elnök azóta közölte, hogy több ezer ember van még a romok alatt, a mentésben csaknem tízezer ember vesz részt.
Délelőtt Magyarország felajánlotta a segítségét Törökországnak - ezt Szíjjártó Péter jelentette be. a külügyminiszter elmondta, hogy útra készen áll egy speciális kutató-mentő egység, amely azonnal indul, ha a törökök azt közlik, hogy igénybe veszik a segítséget.
Csehország, Románia és Szerbia már útnak is indított több egységet a térségbe, hogy segítsenek a romok alatt fekvőket kimenteni. Az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







