Borbás Marcsi éveken át titokban küzdött meg a veserákkal, a betegségéről még a szüleinek sem beszélt.
Hosszú, súlyos betegség után ment el a publicista.
74 éves korában, hosszú, súlyos betegség után meghalt Tamás Géspár Miklós filozófus, író, publicista. Az Erdélyben született közíró néhány hónapja - egy interjút leszámítva - eltűnt a nyilvánosság elől, ebben az egy interjúban beszélt arról, hogy gyógyíthatatlan beteg. Halálhírét a Litera közölte a Facebookon.
Tamás Gáspár Miklós Kolozsváron született 1948-ban, e város egyetemén szerzett filozófiai diplomát 1972-ben. Néhány évig egy irodalmi folyóirat szerkesztője volt, ezután Magyarprszágra települt. A román kommunista rezsim kiutasította Romániából, ezután az Egyesült Államokban, a Yale Egyetemen, illetve angol és francia egyetemeken tanított.
Tevékenyen részt vett a nyolcvanas évek Magyarországán kibontakozó ellenzéki mozgalmakban, majd a rendszerváltás után az első szabadon választott Országgyűlésnek is tagja volt. Négy gyermeke született, az utóbbi években gyakran ingázott Erdély és Budapest között.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







