klímaháború
klímaháború
Ezek a kistestű kutyák kis lakásba is tökéletesek a téli depresszió, magány ellen. A kistermetű kutyafajtáknak kisebb a mozgásigényük, de társaságnak ugyanolyan kiválóak.
Ahogy egyre rövidebbek a nappalok, az ember hajlamos begubózni. A járványhelyzet súlyosbodása sem segít ezen, ráadásul sokan élnek egyedül is, ami csak ronthat a téli depresszión. Viszont bizonyított, hogy egy házi kedvenc rengeteget tehet a rosszkedv ellen, ráadásul - főként ha kutyáról van szó - még kimozdulásra is sarkall, hiszen meg kell sétáltatni.
Sokan vágynak is kutyusra, viszont visszatartja őket, hogy túl kicsi lakásukba nincs egy állat számára már hely. A Pénzcentrum most összegyűjtötte azokat a fajtákat, amelyek remekül elvannak pár négyzetméteren is - és ideális társak lehetne a téli időszakban, még a második hulláma magányán is segíthetnek.
Nem minden kutyát érdemes azonban minigarzonban, kis lakásban tartani, hiszen fajtánként eltérő a mozgás- és térigényük. Általában a törpe fajtákkal nem lehet mellényúlni, de azok közt is van, amelyiknek vadászkutyavér csörgedezik az ereiben, és ha nem mozognak eleget, szétkapják a lakást. Mutatjuk a listát, amiről választva nem nyúlhat mellé senki.
A Bichonok amellett, hogy nagyon kedves kisállatok, akik mindig felvidítják az ember hipoallergének és még okosak is. Gyorsan tanulnak, így pikkpakk szobatisztaságra lehet szoktatni őket. Rettentő játékosak, viszont kis helyen is jól érzik magukat. Nem is nőnek nagyra, egy kis hátizsákban felnőtt korukban is bőven elférnek.
Ez a fajta nagyon divatos manapság, hódítanak a nagy füleikkel. Egy gyors séta naponta kielégíti a mozgásigényüket, és nagyon ritkán ugatnak - úgyhogy nem kell tartani a szomszédok zaklatásától sem, ha francia bulldogot választ valaki.
Szintén nagy kedvenc manapság ez a kis jószág, ami annyira csúnya, hogy az már szép. A mopszok huncut kutyusok, odavannak a nasiért - cserébe viszont lusták, emiatt hízékonyak.
Ez a spánielfajta tipikus öleb, imádja ha simogatják, dédelgetik. Mivel a bichon frisehez hasonlóan szintén nagyon kicsike marad, a sétaigénye sem lesz idővel nagyobb. Nem csak Szex és New York rajongóknak ajánlott.
Kigyúrt kinézete ellenére a bulldogok nagyon is szeretnek a kanapén dögleni. Barátságos és hűséges, beéri kisebb sétákkal, mint a nagytestű rokonai.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A bichon-család legnagyobb termetűbb tagja, azonban nagyjából maximum így is 6 kilós marad, és maximum 35 centis lesz a marmagassága felnőtt korában.Szívesen sétálnak, de a belváros bőven elég nekik, és jól elvannak a kanapén is. Szórakoztató társak, viszont a szűrük ápolására valamivel nagyobb figyelmet kell fordítani, mint pl. egy bulldognak.
Eredetileg a kínai palotában szolgáltak kísérőebként és házőrzőként. Nagyon jól kijönnek kis gyerekekkel és más állatokkal. A szőre viszont rendszeres ápolást igények.
Kedvelt rövidszőrű szobakutya fajta. A beceneve "amerikai úriember", könnyen taníthatható, játékos, humoros kutyus. A francia bulldoghoz hasonlóan ritkán hallatják a hangjukat (a szomszédok örömére).
Ez a fajta társkutyának született: jólnevelt, játékos és bájos. Bár hosszú a szőrük, szerencsére ritkán hullatják, és rengeteg fazon jól áll nekik.
Bohém, rókaszerű kinézetével a kisebb termetű spicc vidám társaság a kis lakásokban is. Könnyen taníhatók, nem agresszívek vagy félősek, de a gazdihoz ragaszkodnak. Idegenekkl bizalmatlanok. Hátrányuk, hogy kissé ugatósak.
klímaháború
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.


