Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki vasárnap délután a délnyugati országrészben - derül ki a HungaroMet Zrt. szombati veszélyjelzéséből.
Várhatóan heves zivatar és viharos szél csap le az országra szombat este és vasárnap, így az ország középső és keleti felére figyelmeztetést léptetett életbe az Országos Meteorológiai Szolgálat. A honlapjukon található figyelmeztetést változtatás nélkül közöljük.
Szombat este eleinte elsősorban a keleti országrészben valószínű szórványos zivatar. Egy-egy hevesebb zivatar is lehetséges, melyben felhőszakadás, 80 km/h-t meghaladó szélroham és nagy méretű jég előfordulhat. A késő esti órákban délnyugat felől egy kiterjedtebb zivatarrendszer valószínű, mely az éjszaka folyamán északkelet felé helyeződik át. Nyomában több helyen - főképpen a Dél-Dunántúlon, Duna-Tisza közén, majd reggelre már inkább északkeleten - intenzív csapadékra (10-40 mm), viharos szélrohamokra (50-90 km/h), néhol nagy méretű jégre lehet számítani. Vasárnap napközben kiemelten a Tiszántúlon, északkeleten várható még intenzívebb, helyenként heves zivatartevékenység. Itt néhol 90 km/h-t meghaladó szélroham is valószínű. Késő este keleten is fokozatosan megszűnhetnek a zivatarok.
Vasárnap a Dunántúlon az északnyugati szelet kísérő legerősebb széllökések elérik a 60-65, főképp a Dunántúli-középhegység és a Balaton térségében a 70-75 km/h-t, majd késő estére veszíthet erejéből a szél. A Zemplén, Bodrogköz térségében a késő délutáni óráktól szintén viharossá fokozódhat (zivataroktól függetlenül is) az északkeleti irányú szél.
Akit térképen is érdekelnek a várható események, az ide kattintva tud tájékozódni, a meteorológiai szolgálat honlapján.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







