Az Európai Bizottság a közeljövőben javaslatot tervez tenni az úgynevezett "örökkévaló vegyi anyagok" (PFAS-ok) használatának korlátozására a fogyasztási cikkekben.
Az őszi lombhullást követően Magyarországon még mindig széles körben elterjedt szokás a kerti hulladékok, az avar égetése. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ez a tevékenység a legtöbb helyen illegális. A kiszabható bírság összege többszázezer forintra is rúghat.
Magyarországon széles körben elterjedt szokás - különösen az ősz végén, a lombhullást követően - a kerti hulladékok, például az avar eltüzelése. Azt azonban már kevesen tudják, hogy ez a tevékenység azon túl, hogy rettentően káros a környezetre, a legtöbb helyen még illegális is. Bár a környezet védelméről szóló törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy egyedileg szabályozzák a kérdést, alapértelmezésben ugyanakkor a tevékenység egyértelműen tilos. Ha az önkormányzat viszont mégis külön rendelkezett az avarégetésről, akkor pedig az abban előírtakat kell a lakosságnak betartani.

A legtöbb hazai településen tehát több tízezer forintos pénzbírságot kockáztat, aki égetéssel próbál megszabadulni a kertjében felhalmozódó kerti hulladéktól, avartól. A levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokról szóló kormányrendelet ugyanis további rendelkezéseket tartalmaz az avar-, és kertihulladék égetés hatósági ellenőrzésével, bírságolásával kapcsolatban. A rendelet megszegése esetén komoly bírságokat szabhat ki a hatóság. Magánszemélyek esetén ez 100 ezer, míg vállalkozások esetén félmillió forintra is rúghat. Budapest teljes közigazgatási területén belül például már évek óta (valamennyi magántulajdonú telken, továbbá közterületen és intézményi területen) szigorúan tilos a kerti zöldhulladék szabadtéri elégetése. A fővárosi szabályszegők a helyi rendelkezés szerint ötvenezer forintig terjedő pénzbírságra számíthatnak.
Van megoldás?!
Az égetés helyett sokkal jobb megoldás a komposztálás. Maga a komposztálás tulajdonképpen egy biokémiai folyamat, amikor is különböző mikroorganizmusok (baktériumok, gombák) enzimek, oxigén és hő segítségével szépen lebontják a szerves anyagokat. Komposztálni egy olyan ládában, tartályban érdemes, ahol biztosítani tudjuk a megfelelő oxigénellátást a bomlasztandó hulladéknak - ehhez pedig nem árt időnként átforgatni a láda tartalmát. Fontos a komposztunk nedvességtartalma is, mivel ha nincs elegendő víz a masszánkban, a mikroorganizmusok a kiszáradástól tartva betokozódnak, és nem végzik el a "munkát" rendesen. A nedvességtartalom akkor optimális, ha a kezünkkel beletúrva nem folyik ki a víz az ujjaink közül, viszont a komposzt szépen összeáll, nem porlad szét. Éppen ezért ajánlatos nem a tűző napon, hanem egy árnyékos jól szellőző helyen végezni a műveletet. Továbbá fontos, hogy a komposzt közvetlen kapcsolatban legyen a talajjal, hiszen a mikroorganizmusok onnan érkeznek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mivel a komposztálás folyamata minimum egy évet vesz igénybe, így nem biztos, hogy minden kertben biztosítani tudjuk, vagy akarjuk a komposztládáknak szükséges területet. Így az ország legtöbb településén természetesen gondoskodnak a felgyülemlett zöldhulladék elszállításáról is. Budapesten például továbbra is elérhető a zöldhulladék-kezelés több éve működő rendszere, az FKF Zrt. a kifejezetten erre a célra szolgáló, a cég logójával ellátott zöldhulladékot tartalmazó gyűjtőzsákokat biztosít. Ezeket megvásárolva, bennük az utcára is kirakhatjuk a zöldhulladékot - elszállításáról gondoskodnak.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


