Drámai számok! Szaporodó felszámolások az építőiparban

Pénzcentrum
2010. március 19. 14:32

Februárban tovább emelkedett a felszámolások amúgy sem alacsony száma az építőiparban. Tavaly az év második hónapjában 228 céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás az ágazatban, most 263 jutott erre a sorsra. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint nem annyira az optimizmus, mint inkább az adósságszédelgők aktivizálódásnak jele, hogy a tavalyi utolsó negyedév óta ismét emelkedik az új cégbejegyzések száma az ágazatban.

Nem látszik az alagút vége az építőiparban. Míg az összes magyar céget vizsgálva az látható, hogy a felszámolások növekedési üteme jelentősen lelassul, addig az építőiparban februárban 15,3 százalékkal többcéggel szemben indult felszámolási eljárás, mint egy évvel korábban.

Nem arról van szó, hogy a február valamiért kilógott a sorból, hiszen az utolsó három hónapot összevetve az egy évvel korábbi három hónappal, pontosan ugyanezt a 15,3 százalékot kapjuk
- zárja ki az egyszeri hatásokat az értékelésből Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója. A felszámolások stabil növekedése a stratégiai igazgató szerint azt jelenti, hogy a kilábalásnak nincsen nyoma az ágazatban, legfeljebb arról beszélhetünk, hogy lassul a lecsúszás üteme.

Ezt azt értékelést támasztják alá a végelszámolási adatok is. Februárban a tavalyinál 23 százalékkal több, összesen 205 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, míg az elmúlt három hónapot összevetve az egy évvel korábbi hasonló időszakkal 35 százalékos emelkedés adódik. Ez lényegesen elmarad a 2008-ról 2009-re bekövetkezett 63 százalékos növekedéstől, ám ez sovány vigasz - vélekedik a stratégiai igazgató.

Az igazgató szerint aprónak tűnő, de fontos különbség más ágazatokkal szemben, hogy az építőiparban az elmúlt három hónapban nem csökkent, hanem kis mértékben bár, de emelkedett az újonnan bejegyzett cégek száma. Ilyen körülmények között, csökkenő megrendelésállományok mellett, az lenne logikus, ha kevesebb cég alakulna, ami a gazdaság egészét nézve tapasztalható is. Itt azonban nem ez a helyzet. Az építőiparban tavaly szeptemberig lanyhult a cégalapítási kedv, az elmúlt öt hónap azonban már növekedést hozott. Mivel a gazdasági helyzet ezt nem indokolja, sajnos fennáll a veszélye a csalárd csődök elszaporodásának - figyelmeztet szakember.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm