A Nemzeti Adó- és Vámhivatal három éven belül bevezeti az e-nyugtarendszert, amely digitális alapokra helyezi a kiskereskedelmi számlázást.

Így vesz le évente akár 150 ezer forinttal is a saját bankod: rengeteg magyar zsebéből húznak ki pénzt a lappangó költségek
A legtöbben akkor váltanának bankot, ha csökkenthetik a költségeket (46%), de 11%-nak az is elegendő indok, ha könnyebben intézheti a család pénzügyeit – derül ki az egyik hazai bank megbízásából készített friss felmérésből, amelyben a többek között a családok bankszámla-kezelésével, közös pénzügyeivel kapcsolatos kérdéseket vizsgálták.
A családok (beleértve a gyerekeket és a nagyszülőket is) 36 százaléka nem ugyanannál a pénzintézetnél vezetik a családtagok számláit, négynél több bankszámla a családok 17%-ára jellemző, és megfigyelhető, hogy ahol sok a számla, azokat különböző bankoknál is vezetik, derült ki a CIB Bank reprezentatív felméréséből. Bár a családok legnagyobb hányada (48%) évente kevesebb, mint ötvenezer forintból fedezni tudja a bankiszámláik költségeit, valószínűleg a több különböző banknál vezetett számlákból is következően a családok negyede évente akár 50–150 ezer forintot is költenek azok fenntartására, 5% pedig 150 ezer forintnál is többet.
A felmérés alapján a családok 63%-ában legalább havi egyszer utalnak egymásnak pénzt, az ilyen családok majdnem felében a családtagok nem egy banknál vezetik a számláikat. A különböző bankoknál vezetett számlák is okozhatják, hogy a családok ötödének több mint évi 30 ezer forintba kerül csak az, hogy egymásnak utalnak. Azok esetében pedig, akik rendszeresen nagyobb összeget (50 ezer forint felett) küldenek egymásnak a családon belül, ez az arány a duplájára emelkedik, vagyis 40%-uk fizet évente több mint 30 ezer forintot a családtagok közötti utalásért.
A felmérésben rákérdeztek arra is, hogy milyen indokok miatt fontolnák meg, hogy más bankhoz vigyék át a számláikat. A válaszokból kiderül, hogy a legtöbben a költségek csökkentése érdekében hajlandók bankot váltani (46%) vagy azért, mert máshol jobb termékeket, szolgáltatásokat találnak (33%). Ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogy a családtagok pénzügyeinek könnyebb menedzselhetőségét is sokan megjelölték: ennek érdekében 11% váltana bankot, nekik valószínűleg a mindennapokban nehézséget okoz, hogy a sajátjaik mellett a kamasz gyerekek, esetleg az idősebb családtagok (szülők, nagyszülők) pénzügyeit is kézben kell tartaniuk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


