Rengeteg pénzt spórolhattak meg a külföldi nyaralás során azok, akik a magyar bankkártyájuk helyett valamelyik fintech cég bankkártyájával fizettek inkább.
Esküvőt, összeköltözést vagy közös hitelfelvételt tervezel a nyáron? A nyílt és őszinte kommunikáció az első lépés, hogy megvédd magad a jövőben felmerülő problémáktól.
Beköszöntött az esküvőszezon. Mostantól szeptemberig a hotelek, panziók, szállodák tömve lesznek az esküvőkre érkező vendégsereggel, párokkal, és izgatott gyerekbandákkal. Ráadásul a jelzáloghitelek iránt megnőtt a kereslet: korábban beszámoltunk róla, a magyarok áprilisban 82,8 milliárd forintnyi lakáshitelt vettek fel. Ez kb. 15 milliárddal több, mint egy évvel ezelőtt. Miközben a házasságkötési kedv is egyre nő: 2010-ben 35 500 pár házasodott össze, ez a szám 2016-ra 51 800-ra, mintegy másfélszeresére nőtt. 2017-ben és 2018-ban is ötvenezer fölött maradt a házasságkötések száma, és már az idei éve első negyedévében is 6080-an kötötték össze az életüketüket.
Tehát sokan köteleződnek el egy életre, viszont a házasélet és a közös otthon anyagi köteléket is jelent majd a pároknak, amelyre nem mindenki készül fel előre, és csak évek múlva derül ki, hogy egészen különbözőféleképpen gondolkodnak a pénzügyekről. Ezért mielőtt közös lakást vásárolnánk, vagy összeházasodnánk érdemes lefektetni néhány pénzügyi alapszabályt, hogy később elkerüljük a feszültségeket. A pénzkérdés gyakran szakítás, váláshoz is vezethet, ezért fontos, hogy még mielőtt anyagilag is összekötjük valakivel az életünket, nyíltan és őszintén beszéljünk róla, és lefektessük a közös normákat - véli Gary Quick, a PKF Francis Clark Financial Planning & Wealth Management vezetője.
- mondta el a szakértő az Independentnek. A közös folyószámlától kezdve, a megtakarítások kezelésén át az életbiztosításig rengeteg közös döntést kell meghozniuk a pároknak, miközben a pénzről beszélni még mindig az egyik legkényelmetlenebb téma a kapcsolatokban. A Lloyd felmérése szerint az emberek 36 százalékát aggasztja, 29 százalékát zavarba ejti, 18 százalékuk pedig egyenesen szégyelli magát, ha a pénzügyeiről kell beszélnie.
A megfelelő alkalom
A pénzügyekről beszélgetést kezdeményezni nehéz lehet egy párkapcsolatban, viszont a küszöbön álló házasság, vagy az összeköltözés tökéletes apropó lehet, hogy elkezdjünk beszélni a kérdésről, ha eddig nem tettük meg. Közös lakás vásárlása esetén a bank kérni fogja a jövedelemigazolást vagy bankszámlakivonatot ahhoz, hogy meg tudja állapítani a hitelkockázatot, és megítélje a hitelösszeget.
Mivel a pénzintézetnek úgyis színt kell vallanunk, ez jó lehetőséget biztosít, hogy párunknak is őszintén beszéljünk a jövedelmeinkről és adósságainkról. A pároknak tisztázniuk kell, a napi pénzügyek kezelésének kérdését is: ki fizeti be a számlákat, ki vásárol be, ki mekkora részét fizeti a közös hitelnek. Meg kell gondolniuk, megtartják-e a külön bankszámlájukat, vagy közös számlát nyitnak-e. Ha ezeket a kérdéseket már az elején tisztázzuk, elkerülhetők a későbbi viták.
Hogyan beszéljünk a pénzügyekről?
Mi történik, ha kiderül, hogy valamelyik félnek több adóssága van, mint amiről eddig beszámolt, vagy esetleg plusz bevételi forrása, amit eddig eltitkolt? Ilyen esetben a legfontosabb, hogy próbáljunk nyugodtan beszélni a dologról, ne érzelmi alapon hozzáállni a kérdéshez. Hiszen a pénzügyekről mind tudjuk, hogy nehéz beszélni, főként az adósságról, ezért a legtöbben titkolóznak a pénzügyeiket illetően. Érdemes arra összpontosítani, hogy megoldják a problémákat, és nem arra, mit csinált rosszul a párjuk, és kerülni kell a kritikus, vádló hangnemet.
A Pénzcentrum olvasói közül a válaszadók arra a kérdésre, hogy "Neked fontos, hogy átlásd a párod pénzügyeit?" 14 százalék válaszolta, hogy "nem, ez teljesen a magánügye, nem is érdekel", szintén 14 százaléka, hogy "nagyon fontos, akár a tudta nélkül is szoktam kutakodni". A válaszadók többsége, 72 százaléka viszont úgy gondolja, "fontos, de ha nem avat be, nem foglalkoztat".
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Érdemes a beszélgetést a bevételek és adósságok témával kezdeni, mert ha már tisztában vagyunk a számokkal, könnyebben lehet beszélni az egyéb pénzügyi témákról, jövőbeli tervekről. Az, ha két ember életében eljön az idő, hogy közös pénzügyeikről beszéljenek, nem csak azt jelenti, hogy kellemetlen beszélgetésnek néznek elébe, hanem azt is, hogy új pénzügyi lehetőségek nyílnak meg az életükben.
Ha pedig túl vagyunk egy sikeres beszélgetésen, ne tekintsük véglegesen lezárt témának, a pénz mindig az életünk része lesz, és újabb kérdések fognak idővel felmerülni. Akkor pedig újból le kell ülnünk beszélni, azonban egy egészséges kapcsolat alapköve, hogy erről tudjunk, és akarjunk is beszélni. Természetesen az sem gond, ha a pár, vagy csak az egyik fél meg akarja őrizni anyagi függetlenségét, vagy nem szeretne közös kaszán lenni. Azonban egy összeköltözés mindenképp anyagilag is nagy elköteleződés, már csak a számlák közös fizetését tekintve. De ez persze nem jelenti azt, hogy onnantól teljesen közösek a pénzügyek.
Már az elején érdemes tisztázni, hogy milyen mértékig szeretnék, hogy belefolyjunk egymás pénzügyeibe, és meghúzni a határokat. Ezt a személyes igények mellett az is befolyásolhatja, aktuálisan milyen egyéb kötelezettségeink vannak: szülőkről való gondoskodás, gyermeknevelés, egyéni célok, tanulmányok, stb. Ennek az előzetes meghatározása, számbavétele nagyban megkönnyíti, hogy később elkerüljük a súrlódást.
Párkapcsolati teszt
Már csak azért is érdemes összeköltözés, közös lakásvásárlás vagy házasság előtt beszélni a pénzügyekről, mert ez egy próba is a kapcsolat számára, hogy amiben megállapodunk, mindenki számára elfogadható-e. A megkötött kompromisszumok lehet, hogy jónak tűnnek, aztán később kényelmetlenné válnak, és a kapcsolat rovására is mehetnek. Ezért is fontos mindig őszintén beszélni a pénzről, legfőképpen az élettársunkkal.
Köthetünk akár házassági szerződést is, amennyiben félünk a később felmerülő problémáktól, de amíg ez egyesek számára megnyugtató, másoknak azt jelenti, hogy párja nem hosszú távra tervez. Ez majdhogynem az egész kapcsolatra nézve jó teszt lehet. Biztos, hogy lesz, aki nehezebben beszél a pénzről, hasonlóképpen ahhoz, hogy sokan nehezen beszélnek a halálról. A pároknak természetesen nem kötelező mindent megosztaniuk, viszont egy hosszútávú kapcsolatban kell, hogy fogalmunk legyen egymás bevételeiről, vagyonáról, nyugdíjáról.
Megengedheted magadnak a költözést? Van lehetőséged munkahelyet váltani? Elmenni nyaralni? Magántanárhoz járatni a gyermeked? Nyugdíjba vonulni? Vagy egyáltalán: beülni abba az étterembe ebédelni? Még akkor is, ha ez egy kényelmetlen beszélgetésnek ígérkezik, a pénzügyekről beszélni elengedhetetlen ahhoz, hogy közös életet éljünk valakivel.


Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
-
Tudatos döntések és kiszámíthatóság (x)
A dm döntési folyamataiban kiemelten fontos szerepe van a fenntarthatóságnak.
-
Hogyan támogatja az innováció a fenntarthatóságot? (x)
A jövő társadalma akkor lesz fenntartható, ha a tudásba fektet
- Autósok is figyeljenek - visszatérhetnek a motorosok az egyik híres magyar útszakaszra
- Hatalmas, műszeres előrelépés a rák diagnosztizálásában
- Kelet és Nyugat, kettészakad az ország - időjárás
- Befagytak a magyar lakossági gázárak, pedig...
- Bombameglepetés a magyar NB I-ben, fociról van szó
- Volt CIA-elemzővel ült egy asztalhoz a honvédelmi miniszter
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


