Ezért örülhetnek a kismamák az új babakötvénynek

Pénzcentrum
2013. december 2. 15:35

Éves infláció felett 3 százalékkal magasabb kamatot fizet a mától megvásárolható megújult Babakötvény. Ezzel a kiemelkedő kamattal biztos alapot adhat a gyereknek 18 éves korára.

Az új Babakötvényt minden 2014. január 31. napjáig született gyerek részére köthetünk, a tőkéhez és a kamatokhoz a kedvezményezett a 18. születésnapja után férhet hozzá. A már megszületett csemeték esetén csak annyi a kitétel, hogy 3 évig mindenképp a kincstárnál kell tartani a pénzünk.

Az újszülötteknek jár egy kezdő 42 500 forintos állami támogatás, amin felül maximum évi 6 ezer forint erejéig a további befizetések 10 százalékát is jóváírják a számlán. Az állami támogatások maximalizálásához tehát 60 ezer forintot kell a számlára utalni.


Ha a maximális állami támogatásra hajtunk, akkor tehát havi legalább 5 ezer forintot kell félretennünk. A fenti ábrán jól látszik, hogy ez több százezer plusz megtakarítást jelent egy hasonló hozamú egyszerű betéthez képest. És hol találunk ma már 5 százalékos kamattal betétet? Ráadásul a Babakötvény mindenképpen kamatadómentes megtakarítás. A betétek esetén a TBSZ nyújt hasonló kedvezményt.

Ha csak a kezdeti 42 500 forintot hagyjuk a Start-számlán és nem fizetünk be többet, akkor is 5 százalékos hozamot feltételezve 19 év után több mint 100 ezer forintra számíthatunk. De a lényeg az, hogy mindenképp az infláció fölötti hozamra számíthatunk, ezért, amit ma megvehetnénk a gyerek azt ő is megtudja majd 2032-ben!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

NEKED AJÁNLJUK
BÉT: csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.

BÉT: enyhén csökkenhet a BUX a nyitásban

Enyhe csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hétfőn, a legutóbbi kereskedési napon, szerdán a BUX 685,63 pontos, 0,74 százalékos csökkenéssel 92 196,43 ponton zárt.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 12. 21:32
A Direkt36 nagy sikerű Dinasztia című filmje után újabb politikai dokumentumfilm arat hatalmas siker...
Kiszámoló  |  2025. május 12. 11:44
A Magyar Közlönyben jelent meg három napja az Alkotmánybíróság határozata, miszerint alaptörvény-ell...
Holdblog  |  2025. május 12. 07:12
Az Egyesült Államok reálgazdaságának és részvénypiacának tartós szárnyalása az elmúlt másfél évtized...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 10. 18:16
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartotta...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 13. kedd
Szervác, Imola
20. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. május 12. 20:29
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem