A Goldman Sachs elemzése szerint az arany árfolyama jelentősen emelkedhet a következő években.
Az Akshaya Tritiya fesztiválszezon idején, Indiában a hinduk generációk óta aranyat vásárolnak, melyről azt hiszik, gazdagságot és sikert hoz számukra. Idén azonban az egekbe szökő aranyár ezen a tradíción is változtathat.
A Hindu fesztivál Parasurama Isten születésnapján kezdődik, és a jószerencse kezdetét jelöli az évben. Az arany - mint a gazdagság és siker szimbóluma - mindig is elválaszthatatlan tartozéka volt az indiai ünnepségeknek.
Idén azonban az arany ára történelmi rekordokat döntöget, elérve a 1250 dolláros unciánkénti árat, ami több indiait arra késztetett, hogy a tradiciókkal felhagyva arany helyett olcsóbb nemesfémre, ezüstre váltson.
2000 óta az arany ára ötszörösére emelkedett, 2009-ben pedig 40 százalékkal nőtt, idén pedig a német befektetők inflációtól, illetve az EU-ban eluralkodó pénzügyi válságtól való félelme emeli az egekbe a nemesfém árát.
Indiában - a világ egyik legnagyobb aranykeresletet támasztó országában - azonban csökken a kereslet, ami az elemzők szerint akár meg is fékezheti az aranyár száguldását, de mindenképp bizonytalanságot szül az árfolyam előrejelzését illetően.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Indiában az ékszerészek évtizedek óta az aranypiac gerincét jelentették, keresleti oldalról, ami a különféle fesztiválok, valamint a tavaszi esküvőszezon idején jelentősen megdobta az árakat. Azonban tavaly, harminc év után először, az ékszerészek kevesebb aranyat vettek a befektetőknél.
Az UBS elemzői szerint idén a Akshaya Tritiya fesztivál idején mintegy 50 százalékkal kisebb lesz az arany forgalma, mint 2009-ben, köszönhetően az ékszerészek visszafogott igényének. A HDFC Bank, India egyik legnagyobb kereskedelmi bankja lesz az első bank az országban, amelyik ezüstöt fog árulni a fesztivál vendégeinek. Az ezüst ára ugyanis szintén két éves csúcspontján áll, közel 20 dolláros unciánkénti árával, azonban még mindig 60-szor olcsóbb az aranynál.
Rengeteg magyar fektette ide a pénzét: most látszik csak igazán, mekkora bukta lehet belőle 2026-ban
Az egyik magyarázat szerint a kriptokultúra nem volt hajlandó felnőni, és ez távol tartja a potenciális befektetőket.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








