Élelmiszeriparunk egyik alapvető és meghatározó része a mezőgazdasági termőföld.
A nemzeti földalapról (nfa) szóló törvény módosításával gyorsítaná az állami termőföldeladásokat a parlament szocialista frakciójának mezőgazdasági munkacsoportja.
A nemzeti földalapról (nfa) szóló törvény módosításával gyorsítaná az állami termőföldeladásokat a parlament szocialista frakciójának mezőgazdasági munkacsoportja - írja a Világgazdaság.
A még kidolgozás alatt álló koncepció célja, hogy minél hamarabb földhöz jussanak azok az agrártermelők, akik bővíteni szeretnék területeiket. A változtatások nyomán nagyobb eséllyel vehetnének földet az állami területeket bérlő több ezer cégben tulajdonos magánszemélyek.
A mai tftv.-szabályok a haszonbérlő természetes személyeket és a földhasználó jogi személyek (társas vállalkozások) helyben lakó tagjait, részvényeseit állítják az elővásárlási rangsor első helyére. Ők megelőzik a többi földtulajdonost ("helyben lakó szomszédot", más "helyben lakót") a sorrendben. Jogi személyek földszerzését az érvényben lévő földtörvényi szabályozás továbbra is tiltja.
Az MSZP-s tervek szerint az állami földek értékesítésekor az elővásárlási kedvezmények a jogi személyek azon tulajdonosait is megilletnék, akik nem helyben laknak. Így a környező településeken élő tagok, részvényesek is megvehetnék a cégük által használt nfa-s területeket. A szocialista képviselők emellett az elővételi jogosítványokat arra az esetre is kiterjesztenék, amikor az állami földet bérlő cégek tulajdonosai között is vannak jogi személyek: ez utóbbiak tagjai és részvényesei is elővásárlási lehetőséget kapnának más gazdálkodókkal szemben.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szocialista módosítási tervek célja, hogy az agrárgazdasági szereplők működőképessége javuljon, és a föld nélküli állattenyésztő vállalkozások biztos területekhez juthassanak. Ennek egyik kézenfekvő módja, hogy a tulajdonos természetes személyek megveszik az állami földeket, majd bérbe adják a saját cégüknek. Ágazati szakértők szerint a változtatások túlságosan kiszélesítenék a kedvezményezettek körét.
Brutál zuhanásban vannak a hazai csúcsrészvények: megszólalt Balásy Zsolt, meglepő okot sejt mögötte
Az elmúlt években a magyar csúcsrészvények közé írta be magát az MBH Bank és a 4iG is.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







