12 °C Budapest

Újabb teher az ingatlantulajdonosoknak: ez is drágul jövőre

2012. december 12. 13:50

Átlagosan 4,5 százalékkal emelkednek jövőre a kéményseprési díjak Budapesten - döntött mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Sőt, egy tavaszi módosítás szerint az sem bújhat ki az ellenőrzés alól, aki nem engedi be a kéményseprőket az otthonába.

Az infláció mértéke alatt, átlagosan 4,5 százalékkal emelkednek a kéményseprési díjak Budapesten jövőre - döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) által készített díjmódosítási javaslat szerint az egyedi kémények évi egyszeri ellenőrzéséért, tisztításáért és műszaki felülvizsgálatáért áfa nélkül 1602 forintot kell majd fizetni, gyűjtőkémények esetében pedig 3573 forintot. A központi fűtési kémények, csatornák és aknák együttes vizsgálata és tisztítása mérettől és fűtéstípustól is függ: a díjak nettó 376 és 1419 forint között lesznek.

Szigorítással a mérgezések ellen!

Még tavasszal hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés azt az indítványt, mely szerint a kéményseprés díjával megegyező pótdíjat kell fizetnie azoknak a budapesti ingatlantulajdonosoknak, akik nem engedik be az előre bejelentett időpontban a Főkétüsz munkatársait. Ennek feltétele természetesen az is, hogy a társaság eleget tegyen az előírt értesítési kötelezettségének. Ha ugyanis a munkálatok a szolgáltató mulasztásából maradnak el, akkor a Főkétüsz-nek kell kötbért fizetnie.

A szigorításra főként azért van szükség, mert évente 100-150 szén-monoxid-mérgezés történik az országban, ebből 30-40 eset halálos. Budapest pedig köztudottan a rossz kémények fővárosa - a kémények 10-15 százaléka azonnali beavatkozást igényel, további 20-25 százalék pedig egy-két éven belül igényel javítást. Sőt, a kémények és tüzelőberendezések rendszeres, szakszerű ellenőrzésével elkerülhetők lennének a tragédiák. A kéményeket általában évente egyszer kell ellenőrizni, azonban ha valaki például nyílászárókat cserélt a lakásában; konyhai szagelszívót, vagy egyéb elszívó berendezést szerelt fel; esetleg kandallót helyezett üzembe, akkor soron kívül is át kell nézetni a rendszert. Az egyik legfontosabb dolog egyébként a levegő-utánpótlási problémák megakadályozása.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az éves kémény ellenőrzés során a Főkétüsz munkatársai nem csak a lakásokban hagyják ott az adott lakásra vonatkozó sormunkakönyv-tanúsítvány másolati példányát, hanem kitöltenek egy olyan lapot is, amely az egész épületre vonatkozóan közöl általános információkat az épület kéményeiről. Ezt a lapot az ellenőrzést végző szakemberek minden esetben a közös képviselőnek, vagy megbízottjának adják át. Ugyanakkor, ha az épületen olyan kéményproblémát észlelnek, amely közvetlen életveszélyt jelenthet, úgy azt külön levélben hozzák a közös képviselő, az illetékes hatóságok, illetve a gázszolgáltató tudomására. Mely minden esetben a szolgáltatás felfüggesztését vonja maga után.

 

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem