23 °C Budapest

Milliós óra és öltánc ötszázezerért: így tapsolta el a pénzt a bankrabló

Pénzcentrum
2014. május 24. 14:36

Miután egyszerűen elsétált a 25 milliót rejtő zsákkal a pénzszállító, egy moziba vette az irányt a Godzilla című filmre. Később sem pazarolta az időt, pár órán belül több márkás ruhadarabot vásárolt, többek között egy milliós órát is. Végül egy nightclubba látogatott el, ahol több százezer forinttal verték át a lányok a fiatal bűnözőt.

Kedden 25 millió forinttal lépett meg a pénzszállító, akit gyorsított eljárásban pénteken négy év és nyolc hónap börtönbüntetésre ítéltek. A Group4 biztonsági cég embere munkavégzés közben kapta vállára a pénzeszsákot, majd ügyelve arra, hogy a furgonban várakozó kollégája ne vegye észre, elsétált.

Nem pazarolta az időt a fiatal, 23 éves bűnöző: miközben rendőrök hada kereste, ő beült egy moziba a Godzilla című filmre, majd lakomát csapott egy gyorsétteremben, ezután pedig ismét egy filmvetítésen, a Pókemberen múlatta az időt - írja a Blikk. Ezt követően nemcsak új szemüveget csináltatott közel 30 ezer forintért, de beszerzett pár márkás ruhadarabot is. Egy órára például egymillió 78 ezer forintot költött.

Végül egy nightclubba látogatott el, ahol a fiatal férfi brókernek adta ki magát. Mivel fogalma sem volt arról, hogy milyen árakkal dolgoznak a lányok, ezért a két magántáncért simán kifizette a kért félmillió forintot.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?