Csökken a tandíjmentes helyek száma: a részletek

Pénzcentrum
2012. december 6. 09:32

A szerdai kormányülésen elfogadták a 2013-as felsőoktatási keretszámokról szóló javaslatot, erősítették meg az Index kérdésére kormányzati források. A döntésről csütörtök délelőtt számol be a kormányszóvivő és az emberi erőforrások minisztere.

Az Index információi szerint az elfogadott számok lényegében megfelelnek annak az előterjesztésnek, amely kedden kiszivárgott. Kisebb módosulások történtek az eredeti javaslathoz képest, de a fő irányok nem változtak. A számok alapján tehát az újonnan felvett hallgatók túlnyomó többségének részben vagy egészben fizetnie kell majd tanulmányaiért.

Jövőre drasztikusan csökkentik a teljes állami finanszírozású hallgatók számát a három éves alapképzésben, az öt-vagy hat éves osztatlan képzésben, illetve a két éves felsőoktatási szakképzésben: csak 10 480 hallgató kap állami ösztöndíjat, nekik nem kell fizetniük a képzésért. Ilyen helyek főként a műszaki, természettudományi karokon, az orvosi és egészségtudományi képzéseken, illetve a tanárképzésben lesznek.

46 330-an részösztöndíjasként tanulhatnak, az ő esetükben a képzési költség felét az állam állja, a másik felét a diáknak kell megfizetnie. Miután részben állami támogatást kapnak, ezeknek a hallgatóknak is alá kell írniuk majd a hallgatói szerződést, amelyben vállalják, hogy diplomájuk megszerzése után képzési idejük kétszereséig (alapesetben hat évig) Magyarországon dolgoznak. A gazdasági és jogi képzéseket nem fogja támogatni az állam, így az ide jelentkező hallgatóknak teljes költségtérítést kell fizetniük. A mesterképzésben 16 ezer állami hely lesz, a doktori képzésben 1300.

Az alapképzésbe, illetve az osztatlan képzésbe 2013-ban belépő hallgatók több mint 80 százalékának így valamennyit fizetnie kell majd tanulmányaiért. A részösztöndíjasok esetében a szemeszterenként fizetendő összeg átlagosan 50-100 ezer forint lehet. A költségek fedezésére igénybe vehetik a diákhitelt, amelyet munkába állásuk után törleszthetnek.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke kedden azt mondta: ha a kormány a kiszivárgott előterjesztésben foglalt keretszámok mellett dönt, az azt jelenti, hogy Magyarországon bevezetik a tandíjat.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Hallgató Önkormányzatok Országos Konferenciája az ELTE Online-on szerda este azt közölte: "immár bizonyíték van arra, hogy a kormány az ifjúság ellen van. Erre a lépésre nincs ésszerű indok, nincs magyarázat és nincs mentség. Elherdálják az ország jövőjét, külföldre kergetik öcséinket és hugainkat. Véleményünk szerint nem az árulja el a hazáját, aki elhagyja a boldogulása érdekében, hanem az árulja el a honfitársait, aki megszavazta ezt a képtelen előterjesztést. Nem hagyjuk, hogy az ifjúságot a felső tízezer arisztokráciájára és alattvalókra osszák, ennek megakadályozására minden eszközt fel kell használni."

A hallgatói szervezet Facebook-oldalán bejelentette: csütörtökön fél 11-kor ismerteti követeléseit a Nemzetgazdasági Minisztérium József Nádor téri épülete előtt.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2025.04.19 15:46
Ismerős lehet neked is az az összezavaró érzés, amikor egy döntés előtt állsz, de bárhogy is próbálo...
vezetoi-coaching  |  2025.04.18 09:43
A cirkuszigazgató öreg is és buta volt mindig is, mint a föld, hogy képes legyen megérteni, hogy a g...
kovacstunde  |  2025.04.13 09:00
Bűnbakképzésről akkor beszélünk, amikor valaki saját kudarcáért, sikertelenségért, vagy olyan tettéé...
hrdoktor  |  2025.04.09 08:54
Hatással lehet-e a tartós párkapcsolat vagy a házasság a felek egészségi állapotára? Tényleg hosszab...
perfekt  |  2025.04.07 09:47
Bemutatkozik Kovács Zsuzsanna, a Perfekt egyik meghatározó képzési referense, aki nap mint nap segít...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. április 22. kedd
Csilla, Noémi
17. hét
Április 22.
A Föld napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33