16 °C Budapest

Kiderült, vonatkozik-e a törlesztési moratórium a záloghitelekre

2020. március 21. 10:30

A Pénzcentrum megtudta, hogy a kormány március 18-i rendelete értelmében bevezetett fizetési moratórium a már megkötött zálogszerződésekre is vonatkozik. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a THM plafon viszont nem vonatkozik erre a konstrukcióra.

Mint ismert, március 18-án Orbán Viktor bejelentette azt a gazdaságpolitikai intézkedéscsomagot, amely a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásiat hivatott csökkenteni első körben. Még aznap, nem sokkal éjfél előtt a Magyar Közlönyben is megjelent az erre vonatkozó kormányrendelet. A hiteltörlesztési moratóriummal kapcsolatban korábban a Pénzcentrum pontokba szedte a legfontosabb tudnivalókat, az azonban eddig nem volt teljesen egyértelmű, hogy vajon a zálogszerződésekre is vonatkozik-e a moratórium. Nos, a Pénzcentrum megkeresésére a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. leszögezte, hogy

a Kormány március 18-i rendelete értelmében bevezetett fizetési moratórium a már megkötött zálogszerződésekre is vonatkozik.

Megkeresésünkre kifejtették: "Mindazon zálogkölcsönökre vonatkozik a fizetési moratórium, amelyek esetében a kölcsön visszafizetésének végső határideje (azaz a türelmi idő, amely időpontig a zálogtárgy értékesítésére nem kerül sor) 2020. március 18. után jár le. Ezen kölcsönökre a fizetési moratórium 2020. december 31-ig automatikusan jár." Hozzátették:

Mindemellett nincs akadálya annak, hogy a zálogjegy birtokosa a fizetési moratórium alatt bármikor kiváltása a zálogtárgyat vagy előtörlesszen. Fontos, hogy fizetési moratórium csak a 2020. március 19. előtt megkötött szerződésekre vonatkozik, tehát az ezután elzálogosított tárgyakra nem. Az új ügyletek esetében a fizetési kötelezettségek a választott konstrukció szerint teljesítendők.

A BÁV ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a március 18-i rendelet záloghitelezés szempontjából fontos másik eleme az, hogy a jogalkotó a veszélyhelyzet kapcsán hozott rendeletben továbbra is külön szabályozta a záloggal biztosított hitelek körét, ennek értelmében

a csökkentett THM plafon nem vonatkozik a záloghitelekre.

Arra a kérdésünkre, hogy miért fontos a záloghitelezés a mostani gazdasági helyzetben a BÁV elárulta, hogy "a záloghitelnek a veszélyhelyzetből fakadó pénzügyi instabilitás mérséklésében is jelentős szerepe lehet, hiszen a sürgős pénzügyi nehézségek, napi megélhetési problémák kisösszegű, és rövid futamidejű fedezetére használható." E tekintetben fontos megjegyezni, hogy a záloghitel egyetlen fedezete maga a zálogtárgy, amely a mindennapi megélhetés során nélkülözhető, az adós a fedezeten felül nem adósodik el. A BÁV hozzátette:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A záloghitelek azok számára is elérhetőek, akik egyéb banki fogyasztási kölcsönök igénybevételi feltételeinek nem tudnak megfelelni.

Továbbá felhívták a figyelmet arra is, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy átsegítsék ügyfeleiket a pénzügyi nehézségeken. Hozzátették: "Az érvényben lévő szabályozásnak megfelelően az összes BÁV Zálogfiók 10:00 órától 15:00 óráig továbbra is nyitva tart. Munkatársai és ügyfelei egészségének megőrzése érdekében folyamatosan gondoskodnak a megfelelő higiéniai intézkedésekről, a gyógyszertárakhoz hasonlóan a fiókokban egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat, ahány ügyintéző dolgozik."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem