Jó hír a kirándulóknak: befejeződött a korábban balesetveszély miatt lezárt Mayer Antal-kilátó javítása, így ismét fel lehet kapaszkodni a magasba a Bakony egyik kedvelt kirándulóhelyén.
A 24.hu információi szerint a takarékos vízhasználati ígéretek ellenére az elmúlt hetekben elindult egy mélyfúrású kút engedélyeztetési folyamata a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.
Ahogy a portál írja, ezt a Déli Ipari Parkban, a CATL akkumulátorgyár szomszédságában létesítenék. Az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben a BMW-gyár vízigényének kielégítésére pedig szintén elindították az engedélyeztetési folyamatot két kút gépészetének és felsőrészeinek kiépítésére.
A lap szerint Orbán Viktor miniszterelnök még februárban azt mondta, hogy
Senki sem veszélyezteti a vízvagyont
- ezt akkor emelte ki, mikor az ellenzék arról beszélt, hogy az elektromobilitási ipar legszennyezőbb ága telepedik le lépésről lépésre az országban, minek nyomán a vízkészletet is megcsapolják majd.
Most viszont a vízvagyon kérdése Debrecen esetében a miniszterelnök állítása ellenére is igen akut problémaként vetődik fel. A 200 ezres nagyvárosban és az agglomerációs övezetében nincsenek számottevő folyók, ezért a nyári aszályok miatt sokakat aggaszt, hogy hosszabb távon miként biztosítják az ellátást a hamarosan beinduló, nagy vízigényű cégek számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Frissítés! (2023.08.01. 15:39) - Megszólalt a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Cikkünk megjelenése után az alábbi kommentárt juttatta el lapunknak a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy vármegyei szóvivő által jegyzett közleményt az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:
A katasztrófavédelem valamennyi hatósági, szakhatósági eljárása során a vonatkozó jogszabályok alapján jár el, ezért minden ezzel ellentétes állítást visszautasít. A valós információ a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján megtalálható.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







