A Holt-Körösnél megindulhat a vízpótlás, miután kiépült a szivattyús rendszer. Mintegy 300 ezer köbméter vízzel mentenék a drasztikusan apadó, kiszáradással fenyegetett holtágat.
Erről jobb, ha tudsz: hatalmas megfigyelő hálózatot aktiváltak a Balatonnál - itt a kamerák listája
Úgynevezett vízbiztonsági kamerákat szereltek a Balaton több településére, amelyeket a Balaton Kiemelt Térség köz-, és vízbiztonságáért dolgozó hivatalos szervezetek használnak a jogszabályok által meghatározott keretek között. A Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi ülésén a kamerák használatba adását engedélyezték, de a szakemberek azt is elárulták, hogy hova telepítik ezeket az eszközöket, amelyekkel a jövőben az egész kapcsolódó teret pásztázhatják. A HelloVidék most elárulja azt is, hogy hová kerültek pontosan ezek a kamerák, ahogy a korábbiaknál is nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat.
A Balaton Kiemelt Térség víz-, és közbiztonsága fejlesztése érdekében az elmúlt években egy tíz darab eszközből álló, térfigyelő kamera hálózatot építettek ki a magyar tenger körül. Az infrastruktúrát a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közbiztonság fejlesztési keret terhére vásárolták és üzemelték be. Ahogy arra a tanács legutóbbi ülésén a szakemberek rámutattak, öt darab kamerát a BFT munkaszervezete, ötöt pedig a kamerák üzemeltetését végző
Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) szerezte be a szervezet támogatásával. Utóbbi üzemelteti például stratégiai partnerük, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízásából hazánk tavainak viharjelző rendszereit. Közel két évtizede segítik at állami és egyéb szervezetek balesetmegelőzési prevenciós tevékenységét is, de Európai uniós dunai vízi projektjeiknek, továbbá 24 órás szolgálatot ellátó hajózási diszpécserszolgálatuknak köszönhetően nagyban hozzájárulunk a Duna, mint nemzetközi víziút biztonságához. Emellett együtt dolgoznak a Balaton Fejlesztési Tanáccsal.
A kamerákat a Balaton Kiemelt Térség köz-, és vízbiztonságáért dolgozó hivatalos szervezetek használják a jogszabályok által meghatározott keretek között. Azok üzemeltetési feladatainak egyszerűsítése érdekében kezdeményeztük a tulajdonunkban lévő, öt darab kültéri elektronikus kamera térítésmentes használatba adását a kamerákat jelenleg is üzemeltető Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület részére. Az eszközök használatba adása fejében vállalták az eszközök üzemeltetését a munkaszervezet külön hozzájárulása nélkül
– tájékoztatta a BFT az ülésen a megjelenteket az előterjesztéssel kapcsolatban.
Az érintett kamerákat a Balaton Fejlesztési Tanács által biztosított támogatás terhére
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
szerezték be, a következő telepítési helyekre:
- Balatonfüred, Hotel Marina
- Balatonkenese, Hotel Marina Port
- Fonyód, Várhegy kilátó
- Tihany, Club Tihany
- Keszthely, Helikon Hotel
Az előterjesztésben megjelölt, rendkívül jó felbontású, kiváló képeket közvetítő térfigyelő kamerákat több célra is használhatják majd: információkat biztosítanak például a vízbiztonsággal összefüggő kérdésekről, az illegális szemetet a területre beszállító járművekről, az egyéb gyalogos-, vagy járműmozgásokról, de várhatóan a szabálytalanul leparkoló járművek rendszámai is leolvashatók lesznek majd róluk.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








