Ki ne szeretné a gumicukrot? Csipkebogyóból és más őszi gyümölcsökből otthon is készíthetünk finomságot, akár Halloweenre ajándékba is. De tényleg egészségesebb a boltinál?
Szerda 11 órától birtokba vehetik az autósok az M85-ös gyorsforgalmi út Sopron-kelet és Csorna-nyugat közötti szakaszát.
Várhatóan 11 órakor indulhat meg a forgalom az új út mindkét pályaoldalán - olvasható a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő tájékoztatásában.
A 153,2 milliárd forint költségvetési forrásból megvalósult beruházással 45 percre csökken a menetidő Sopron és Győr között. A kétszer kétsávos, középen elválasztott úton 110 km/óra a sebességkorlátozás - írja a Telex.hu. Az új gyorsforgalmi útszakasz használatáért december 31-ig nem kell fizetni. A díjfizetési kötelezettséggel kapcsolatban a közlekedők a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapjain és ügyfélszolgálatán tájékozódhatnak.
A NIF Zrt. korábbi tájékoztatása szerint a gyorsforgalmi útra öt csomópontban lehet majd fel-, illetve lehajtani: Kapuvárnál, Fertőendrédnél, Fertőszentmiklósnál, Nagycenknél, valamint a Sopron-kelet, Kópháza ideiglenes végcsomópontnál.
A szakaszon huszonegy felüljárót és tizenkilenc aluljárót építettek
Babótnál komplex pihenőhelyet, Fertőszentmiklósnál egyszerű pihenőhelyet, míg Kópházánál egy időszakos üzemelésű tengelysúly- és össztömeg mérőállomással kombinált egyszerű pihenőhelyet alakítottak ki.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







