38 °C Budapest
Nő keres tőzsde adatok Tablet

Térdre rogytak a blue chipek – veszélyben a befektetések?

2025. augusztus 1. 21:31

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 726,05 pontos mínuszban, 0,72 százalékos eséssel zárt pénteken, így az index 100 518,47 ponton fejezte be a napot. A forgalom 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények kivétel nélkül gyengültek.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a kereskedés utolsó napján világszerte romlott a befektetői hangulat. Ennek egyik fő oka Donald Trump amerikai elnök bejelentése volt, miszerint vámemelés jöhet több kereskedelmi partnerrel – például Kanadával és Indiával – szemben. Emellett az Egyesült Államokból érkező vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatok is fokozzák a bizonytalanságot.

A hazai piac ugyan esett, de a nemzetközi összevetésben a BUX még így is viszonylag jól tartotta magát – jegyezte meg Czibere. A Mol részvényeinek gyengülése az olaj világpiaci árának csökkenésével hozható összefüggésbe, míg a Richter esetében az újabb gyógyszeripari vámokról szóló hírek okozhattak eladói nyomást.

A vezető részvények pénteki teljesítménye:

  • Mol: 28 forinttal (0,92%) gyengült, 3022 forinton zárt, 857,7 millió forintos forgalom mellett.
  • OTP: 170 forinttal (0,6%) esett vissza, záróára 28 330 forint lett, 7,8 milliárdos forgalommal.
  • Magyar Telekom: 4 forinttal (0,23%) csökkent, 1738 forinton zárt, 476 millió forintos forgalom mellett.
  • Richter: 120 forinttal (1,14%) gyengült, így 10 400 forinton fejezte be a napot, 1,6 milliárd forintos forgalom mellett.

A kisebb vállalatokat tömörítő BUMIX index is lejjebb került: 9088,06 ponton zárt, ami 45,11 pontos, azaz 0,49 százalékos csökkenést jelent a csütörtöki értékhez képest.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről

Az elmúlt mintegy 6 hónapban a kereskedelmi bankok versenyre keltek a lakossági állampapírokból (különösen a Prémium Magyar Állampapírból - röviden PMÁP) befolyó kamatok befektetési lehetőségeiért. Sokszor egymásra licitálva kínáltak és kínálnak a különböző típusú számlák (hagyományos bankszámla, értékpapírszámla, TBSZ, NYESZ) nyitásáért anyagi jutalmat, juttatást vagy visszatérítést a maguk sajátos és egyedi módján. A juttatásokért az ügyfeleknek természetesen különböző feltételeket kell teljesíteniük, nincs ingyen ebéd, ahogyan szokták mondani.

A kérdés az, találkoztál-e ilyen jellegű számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
MEDIA1  |  2026. június 28. 10:34
A hazánkban népszerű motorsportokra fókuszáló online hírportál friss dizájnnal, átalakított struktúr...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Kasza Elliott-tal  |  2026. június 27. 16:02
Átnézem időnként, melyik osztalékrészvényt - amiket nem tartásra, hanem kereskedésre vettem - mikor...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?