12 °C Budapest
Cargo container ship

Nem tágítanak a húszi lázadók: folytatódnak a Vörös-tengeren Izrael felé haladó hajók elleni támadások

MTI
2024. január 12. 18:33

Semmivel nem lehet igazolni az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok Jemen elleni támadását, a húszik pedig folytatják a Vörös-tengeren áthaladó, Izrael felé tartó hajók elleni támadásokat - jelentette ki pénteken Mohammed Abdusszalám, az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szóvivője.

A húszik azt közölték, hogy csapások érték a fővárost, Szanaát, továbbá az északnyugati Szaada, illetve a Vörös-tenger mentén lévő Hodeida tartományt. Mohammed Ali al-Húszi, a húszi legfelsőbb politikai tanács egyik tagja barbárnak minősítette a műveletet, melyben Jahja Szarí, a lázadok másik szóvivője szerint legalább öten meghaltak, hatan megsebesültek.

Videóüzenetében Szarí azt közölte, hogy öt, húszi ellenőrzés alatt álló körzetet összesen 73 légicsapás ért.

Abdulmalik al-Húszi, a felkelők vezetője válaszlépéseket helyezett kilátásba, hangsúlyozva, hogy "egyetlen amerikai agresszió sem marad megtorlatlanul". Kiemelte: az Egyesült Államok vezette, a Vörös-tengeren aktív katonai misszió támadására adandó húszi válasza a felkelők "minden eddiginél nagyobb" művelete lesz. Egyúttal felszólította a nagyobb városokban, köztük a fővárosban, Szanaában élőket, vonuljanak utcára pénteken.

Helyszíni beszámolók szerint máris százak gyűltek össze a húszik egyik fellegvárának tartott Szaadában, az emberek a többi között azt skandálták, hogy "halál Amerikára" és "halál Izraelre".

Husszein el-Ezzí, a húszik külügyminisztériumának egyik tisztségviselője azt mondta, hadihajók, tengeralattjárók és harci repülőgépek is részt vettek a támadásban.

Mindeközben Joe Biden amerikai elnök üdvözölte a brit királyi légierő (RAF) és az amerikai erők által a húszi lázadók katonai létesítményei ellen az éjszaka folyamán végrehajtott csapásokat, melyekkel szerinte az Egyesült Államok és partnerei "világos üzenetet küldtek", hogy nem fogják eltűrni a húszik támadásait és a szabad hajózás veszélyeztetését.

A műveletet Rishi Sunak brit miniszterelnök azzal indokolta, hogy a húszik az utóbbi hónapokban veszélyes, destabilizáló hatású támadások sorát követték el a vörös-tengeri kereskedelmi hajózás ellen, brit és más külföldi hajókat veszélyeztetve. A támadások komoly fennakadást okoztak e kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal forgalmában, és ez felhajtotta a nyersanyagárakat is.

A lázadók e támadásokat Izrael Gázai övezet ellen vívott háborújával és a palesztinok iránti szolidaritással indokolják.

JÓL JÖNNE 2,7 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 699 918 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 53 004 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 12,86%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank 53 149 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Richard Marles ausztrál védelmi miniszter pénteken azt közölte, Canberra kiszolgáló személyzettel támogatta a brit-amerikai akciót.

"Ausztrália továbbra is támogat minden, a szabályokon alapuló világrendet erősítő műveletet" - szögezte le sajtótájékoztatóján a tárcavezető.

Az akció ellen Irán máris tiltakozott, figyelmeztetve, hogy a nemzetközi művelet "szítja a régiós feszültséget", megsérti Jemen szuverenitását és a nemzetközi jogba ütközik.

Szaúd-Arábia közölte, követi a helyzet alakulását és a Vörös-tenger térsége biztonságát, valamint a hajózási szabadság fontosságát hangoztatta, az utóbbit nemzetközi elvárásnak nevezve.

Az iraki miniszterelnök tanácsadója, Fádi es-Simmari - akit az INA iraki hírügynökség idézett - arra figyelmeztetett, hogy a csapásokkal "a Nyugat kiszélesítheti az Izrael és a Hamász közötti konfliktust".

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. október 3. 13:15
A fogyasztóvédelmi és a reklámtörvény módosítását kezdeményezte a Párbeszéd. Az apropót az egyik hús...
Holdblog  |  2024. október 3. 08:17
A sharing economy, vagyis a közösségi gazdaság által a fogyasztók és cégek kölcsönösen megosztják és...
Kiszámoló  |  2024. október 2. 09:57
Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is),...
Kasza Elliott-tal  |  2024. október 1. 19:19
Végre nem eladtam, hanem vásároltam. Ráadásul pont a tulajdonosi megfeleltetés napján, így még az is...
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 3. csütörtök
Helga
40. hét
Október 3.
A mosoly világnapja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?