A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Óriási változások jöhetnek a magyar boltokban: ezeket a termékeket nem cserélni, javítani fogják?
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kellene a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett.
Az EP 590 igen szavazattal, 15 ellenszavazattal és 15 tartózkodás mellett fogadta el álláspontját a fogyasztók javításhoz való jogát erősítő új jogszabályjavaslathoz. Az EP-képviselők támogatták, hogy az új szabályok fenntarthatóbb fogyasztásra ösztönözzenek, megkönnyítsék a meghibásodott cikkek javítását, és ezzel csökkentsék a leselejtezésből adódó hulladék mennyiségét.
Az új szabályok értelmében a törvényileg meghatározott jótállási időszakon belül az értékesítőknek a javíttatást előnyben kell majd részesíteniük, amennyiben az nem drágább a teljes cserénél, kivitelezhető, és a vevőnek is megfelel. A tervek szerint a javítást követően a jótállási időszak további egy évvel meghosszabbodna. A fogyasztók a garanciaidő lejárta után is igényt tarthatnának elromlott mosógépük, porszívójuk, okostelefonjuk vagy kerékpárjuk javítására. Ahhoz, hogy a fogyasztók szívesebben válasszák a javítás lehetőségét, az EP-képviselők azt szeretnék, ha a gyártók csereterméket kölcsönöznének a javítás idejére. Ha pedig egy adott cikket mégsem lehet megjavítani, lehetőség szerint felújított terméket kellene ajánlani helyette.
Az Európai Parlament véleménye szerint meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a javítóműhelyek, a szerelők és a felhasználók méltányos áron hozzájuthassanak minden pótalkatrészhez, javítási útmutatóhoz és javítószerszámhoz. Online platformok segítenék a fogyasztókat abban, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb található javítóműhelyeket és a felújított cikkeket értékesítő üzleteket. Ahhoz pedig, hogy megfizethetővé és elfogadottá váljon a javítás, az EP utalványok és más pénzügyi ösztönzők bevezetését javasolja.
Az Európai Bizottság március végén mutatta be a javításhoz való jogról szóló új jogszabályjavaslatát, amely egyebek mellett egyszerűbb és olcsóbb megoldásokat tenne lehetővé a műszakilag javítható termékek javítására akkor is, ha a jótállásuk lejárt, vagy ha az áru kopás és elhasználódás miatt már nem működőképes. A törvényes jótállás keretein belül az eladóknak fel kell ajánlaniuk a javítás lehetőségét, kivéve, ha az drágább, mint a meghibásodott áru cseréje. A javítási szolgáltatásokra európai minőségi szabványt dolgoznának ki. Ehhez azok a javítóműhelyek csatlakozhatnak, amelyek elkötelezik magukat a minimális minőségi előírások mellett, például az időtartam vagy a termékek rendelkezésre állása alapján.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







