41 °C Budapest
Global inflation rate 2022 problem stockmarket and risk asset stockmarket crash

Erre számíthatnak a magyarok 2023-ban: messze lehet még a válság vége?

2023. január 19. 20:36

Európa az enyhe télnek köszönhetően elkerüli idén a recessziót, azonban a kilátásokat nagyban meghatározza a gázár alakulása - ismertették az Equilor Befektetési Zrt. elemzői csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.

Török Lajos vezető elemző elmondta: a legtöbb európai országban, így Magyarországon is az első fél év még a nehézségekről szól, a második fél évben azonban már ismét növekedés lehet; éves átlagban a magyar gazdaság fél százalék körül bővülhet. Belföldön a munkaerőpiacon nem várható válsághelyzet, egyre több területen alakul ki ugyanakkor munkaerőhiány, ami miatt az átlagbérek dinamikusan emelkednek; a munkanélküliségi ráta pedig tartósan 4 százalék alatt marad - tette hozzá.

Török Lajos beszélt az európai gáztárolók töltöttségéről is, azt mondta, azok jóval az ötéves átlag feletti szinteken állnak. A 2023/2024-es tél gázellátása még nem biztosított, elemzések szerint 27 milliárd köbméter gázt kell az EU-nak beszereznie. A kieső kapacitást ellensúlyozni lehetne az energiahatékonyság javításával, a megújulók gyorsabb telepítésével, az elektromos fűtésre való átállással, a fogyasztói szokások megváltoztatásával - sorolta.

Török Lajos szerint a nagy jegybankok szigorító politikája idén a második negyedévben tetőzhet, a magas kamatok egész évben megmaradhatnak. Magyarországon a második negyedévben számít az első kamatvágásra az elemző, akár már az inflációs csúcs elérése előtt. A kamatvágáshoz hat fontos feltételt határozott meg a jegybank: az európai energiaválság kedvező alakulását, az orosz-ukrán háborús fejlemények javulását, a befektetői hangulat erősödését, a folyó fizetési mérleg hiány kedvező alakulását, az uniós megállapodás megszületését, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) szigorításainak leállítását. Ezek többsége eddig nem teljesült, ugyanakkor a befektetői hangulat javult, és az európai energiaválság sem okoz további kockázatot.

Kitért arra, hogy az eurózóna az energiabeszerzésekben továbbra is kiszolgáltatott helyzetben van, jelentős külkereskedelmi hiány alakult ki. Az energetikai hatékonyságnövelés nagy tőkeigénye miatt iparágak alakulhatnak át a vezető elemző szerint. Úgy vélte, az EKB késve kezdte meg a kamatemelési ciklust, idén kizárható a kamatvágás, 3,75-4,0 százalékon várható a kamat tetőzése. A Fed ugyanakkor már fékez: február elsején már csak 0,25 százalékos kamatemelés jöhet, az év végére 5 százalékos kamatot várnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető szerint idén eddig 395 és 400 forint közötti sávban mozogott az euró árfolyama, a magas kamatszint fenntartása támogathatja a forintot, ahogy a dollár esetleges további gyengülése, illetve az uniós forrásokkal kapcsolatos bármilyen pozitív hír is segítik. Kockázatok közé sorolta a januári hitelminősítői értékeléseket (az első pénteken várható a Fitch Ratingstől), és a kedvező nemzetközi befektetői hangulat törékenységét.

Szécsényi Bálint vezérigazgató szerint kihívásokkal teli év lesz a 2023-as, sok a bizonytalanság. A befektetések terén az idei év jó alkalom lehet a hosszú távú portfóliók kialakítására, melynek fontos építőkövei a prémium magyar állampapír forintos és eurós változata, valamint a frissen kibocsátott dollár alapú magyar államkötvény is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 29. 11:03
A piaci vállalkozói hitelek jelentős részének a kamata változó, mértéke a rövid futamidejű bankközi...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
MEDIA1  |  2026. június 28. 10:34
A hazánkban népszerű motorsportokra fókuszáló online hírportál friss dizájnnal, átalakított struktúr...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?