20 °C Budapest
Esztergom, 2021. július 16.Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az Innomed Medical Zrt. esztergomi üzemcsarnokának avatásán 2021. július 16-án. Ezen a napon Varga Mihály avatta fel a magyar fejlesztésû defibrillátorokat, röntgen rendszereket és EKG-kat gyártó cég esztergomi üzemcsarnokát, mely 1,6 milliárd forintos beruházással jött létre. A 32 éves múltra visszatekintõ orvostechnikai vállalat a kormánytól 1,3 milliárd forintos támogatást kapott az Egészségipari támogatási programban.MTI/Máthé Zoltán

Üzent a kisvállalkozóknak Varga Mihály: így alakítanák át a katát

MTI
2022. június 12. 10:06

A rezsivédelmi és a honvédelmi alapra azért van szükség, hogy a családok terhein könnyíteni tudjunk, meg tudjuk őrizni az elért eredményeket, a háborús helyzetre válaszolva pedig garantálni az ország békéjét és biztonságát - mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának a jövő évi költségvetés tervezetéről.

Varga Mihály emlékeztetett: 2019-ben, a járvány kitörése előtt a költségvetés 1 százalékos hiánnyal számolt, a válság azonban felülírta a számokat. A magas energiaárak, az emelkedő infláció és az adósságszolgálat kamatterheinek növekedése jelentősen növelik a kiadásokat - jegyezte meg, utalva arra, hogy a kormány elkötelezettségén mindez nem változtat.

A jövő évi költségvetés tervezete biztosítja, hogy a következő években az államháztartás visszaálljon a járvány előtti fegyelmezett pályára, éppen ezért a hiány és az államadósság is csökken 2023-ban, 3,5 százalékra, illetve 73,8 százalékra. A rezsivédelmi és a honvédelmi alappal kapcsolatban két évre - 2022-re és 2023-ra - terveznek.

A jövő évi költségvetést úgy tervezték meg, hogy a rezsivédelmi alapba 670 milliárd forint, a honvédelmi alapba pedig 842 milliárd forint folyna be. Ez utóbbival Magyarország eléri azt, hogy a korábban tervezett célját - NATO-vállalásként 2024-ig a bruttó hazai termék (GDP) legalább 2 százalékát költi védelemre - már 2023-ban el fogja érni, hiszen a honvédelmi kiadások jóval 1300 milliárd forint fölé fognak emelkedni - jegyezte meg.

Varga Mihály szerint fontos lenne, hogy a vállalkozások által megindított fejlesztések folytatódjanak, a tervezett külföldi beruházások megvalósuljanak. Azon vannak, hogy a munkahelyteremtéshez és a beruházásokhoz támogatást nyújtsanak, "ez tudja a következő 2-3 év lendületét megadni" - mondta. Hangsúlyozta: ha a bevételeink elmaradnak, ha a növekedés leáll, "jóval nehezebb esztendő vár ránk 2023-ban".

Kitért arra is: a katáról tartanak még az egyeztetések, az a céljuk, hogy a kedvezményes adózás előnyeit megőrizzék a kis egzisztenciájúak számára, de "a katára rakódó visszaéléseket felszámolják".

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elmondta, hogy a helyreállítási alapról még tárgyalnak az Európai Bizottsággal, de bízik a megállapodás létrejöttében. A másik uniós kérdésben, a hétéves költségvetésről a tárgyalások július végére zárulhatnak le, így a 2023-as költségvetésben azok forrásaival már számolhatnak - tette hozzá.

Végül Varga Mihály arról is beszélt, hogy a monetáris és a fiskális politika is azon van, hogy amennyire lehet, az inflációt megfékezze; arra számítanak, hogy a fogyasztói áremelkedés trendje megáll, ezért a jövő évi költségvetést 5-6 százalék közötti inflációval tervezték.

Fotó: Máthé Zoltán, MTI/MTVA 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 14. 15:41
Magyar Péter a napokban egy sajtótájékoztatón az Index leendő főszerkesztőjeként emlegette Hont Andr...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 14. 12:34
Az ingatlanfedezet mellett igényelhető jelzáloghiteleknél a jövedelem mellett a fedezetül felajánlot...
Holdblog  |  2026. szeptember 14. 12:00
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választ...
Összkép  |  2026. szeptember 11. 22:46
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 15. kedd
Enikő, Melitta
38. hét
Szeptember 15.
Nemzetközi prosztata nap
Szeptember 15.
A mozdonyvezetők napja
Szeptember 15.
Limfóma világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 15. 07:01