Police light on a parking civil car of the german police

Orvosokon kattant a bilincs nyolc megyében: a támogatásokkal éltek vissza, de lelepleződtek

MTI
2022. november 11. 18:02

Ortopéd szakorvosokat vett őrizetbe a rendőrség, mert a gyanú szerint csaknem háromezer ember személyes adatával visszaélve írtak fel gyógyászati segédeszközöket, amelyek után a gyártók törvénysértően hívták le a támogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől  - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese sajtótájékoztatóján.

Garai Gábor István alezredes elmondta: az orvosok mellett két asszisztenst, egy gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó cég tulajdonosát, gazdasági vezetőjét és üzletkötőjét, valamint egy másik vállalkozás vezetőjét vették őrizetbe. Tájékoztatása szerint a NEAK adatszolgáltatásai alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) tett feljelentést az ügyben, az NVSZ szerint ugyanis felmerült a gyanúja annak, hogy gyógyászati segédeszközt gyártó cégek törvénysértő módon hívják le az egészségbiztosítási alapból az ártámogatás. Másfél hónap felderítő munka után e hét keddjén 45 helyszínen tartottak házkutatást és vettek őrizetbe nyolc embert - közölte.

Hamis nevekkel vették fel a pénzt

Elmondta azt is: az orvosok által felírt vényeken olyan személyek adatai szerepeltek, akiknek az egészségi állapota nem indokolta az ortopéd készítményt, leggyakrabban gyógycipőt. Hozzátette: a gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó cégek képviselői ellenszolgáltatásért cserébe - az intézményekben dolgozók segítségével - megszerezték idősekről, illetve fogyatékosokról gondoskodó otthonok lakóinak személyes adatait. Előfordult olyan is, hogy az otthonoktól függetlenül magánszemélyek adataival éltek vissza. A cégekkel kapcsolatban álló ortopéd szakorvosok ezeknek az embereknek a nevére állították ki a vényt, többnyire úgy, hogy nem is találkoztak velük, a szükséges vizsgálatokat nem végezték el. A gyártók elkészítették a termékeket, majd a támogatási összeget megigényelték a NEAK-tól. Az eddig feltárt, jogosulatlanul visszaigényelt összeg eléri a kétszáz millió forintot - tette hozzá.

Nyolc megyében csaptak le

A keddi akcióban nyolc megyében - Baranyában, Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Csongrád-Csanádban, Hajdú-Biharban, Nógrádban, Somogyban és Pest megyében, valamint a fővárosban - 45 helyszínen tartottak kutatásokat, többek között az elkövetők lakóhelyein, munkahelyein, idősotthonokban, szociális intézményekben, rendelőintézetekben. Ennek során informatikai eszközöket, iratokat, személyes adatokat tartalmazó listákat foglaltak le, de lefoglaltak már névre szólóan legyártott, de még orvosi vényre fel nem írt gyógycipőket is. A rendőrök több mint 350 millió forintnak megfelelő vagyont is lefoglaltak - sorolta. Az alezredes elmondta, a négy férfit és négy nőt bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, különleges személyes adattal visszaéléssel és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsították meg. Hét embert a bíróság letartóztatott, egy ember bűnügyi őrizetbe került.

Garai Gábor István elmondta, a nyomozás jelenlegi szakaszában a 2021-től kezdődően feltárt bűncselekmények szerepelnek, de vizsgálják az érintett vállalkozások és orvosok korábbi tevékenységét is, valószínűleg nőni fog a bűncselekmények és az elkövetők száma, és a kárösszeg is. A nyomozást vezető Irsai Zoltán elmondta, a cégek jellemzően a C-2-es típusú ortopéd cipőt gyártották le, erre ugyanis a NEAK-tól 52 ezer forint támogatást lehet igényelni. Az elkövetők "tömegesen kettesével" írták fel ezeket a cipőket, vagyis egy személy után 100 ezer forintot igényeltek. Elmondta azt is, jelenleg csaknem háromezer emberről tudnak, akinek a nevére felírták ezeket a gyógyászati segédeszközöket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a sajtótájékoztató helyszínén azt mondta, örül, hogy az ilyen ügyek nyilvánosságra kerülnek, mert a kamara álláspontja az, hogy a kisszámú szabálytalankodót pellengérre kell állítani a becsületes többség védelme érdekében. Úgy fogalmazott, az egészségügyben kevés a pénz, és azt a betegek érdekében kell felhasználni, nem megengedhető, hogy az "magánzsebekbe vándoroljon". Közölte: a tisztességes többség védelmében elítélik és felháborítónak tartják a történteket és jelezte, bíznak a nyilvánosság visszatartó erejében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 29. vasárnap
Adél
4. hét
Január 29.
Balassagyarmat napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2023. január 28. 19:18