Hatalmas az érdeklődés a Centrál Színház Furcsa pár című előadása iránt, a dinamikus árazás miatt azonban sok a hőzöngő.
Forgács Gábornál tavaly nyáron diagnosztizáltak prosztatarákot, augusztusban pedig kórházba került koronavírussal. Mint elmondta, szerinte csak azért úszta meg viszonylag könnyen, mert beoltatta magát. A legendás színész hosszú idő után újra munkába állt, szinkronizál, de a színházi visszatérés még várat magára.
Forgács Gábornál tavaly nyáron diagnosztizáltak prosztatarákot, többször is megműtötték, legutóbb februárban. Alig várta, hogy újra dolgozhasson, ám augusztusban a koronavírust is elkapta, kórházba ekrült.
A színész arról beszélt, hogy minden óvintézkedést betartott, de az oltás ellenére is legyűrte a vírus:
Meggyőződésem, hogy a két Pfizer-oltásnak köszönhetően úsztam meg viszonylag könnyen a fertőzést, mert bár kórházba is kerültem néhány napra, nem voltak komoly tüneteim
- mondta a legendás színész, akinek a csípője nagyon fájt, de nem tudja, hogy a koronavírus miatt-e. A kórházban oxigént és vitaminokat is kapott, három nap után hazamehetett.
Hosszú idő után végre újra munkába állhat, aminek nagyon örül, de a színházba még nem tér vissza, hiányzik neki a közönség:
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A szinkronban dolgozom, viszont azt a két darabot, amiben most játszom, még nem tűzték műsorra. Persze fő a biztonság, és most az én egészségi állapotomnak sem hiányzik, hogy megbetegedjek, de azért nagyon várom már, hogy beinduljon az élet. Sajnos amíg a betegségemmel küzdöttem, nem nagyon volt bevételi forrásom, a tartalékok pedig nem tartanak örökké.
Mint mesélte kontroll eredményei is jók, minden rendben van az egészségével, januárban pedig fel fogja venni a harmadik oltást.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







