A magyar állami MVM az idei negyedik negyedévben még több orosz gázt vesz kedvezményes áron a hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségen felül.
A magyar gazdaság 5-5,5%-kal zsugorodhatott 2020-ban a koronavírus-járvány és az általa kiváltott válság miatt, idén pedig a növekedése megközelítheti a 6 százalékot - írja a Magyar Nemzeti Bank egy most megjelent értékelésében. A jegybank 11 olyan területet azonosított, ahol a magyar gazdaság jól teljesített a válság során, illetve 8 olyat nevezett meg, ahol előrelépésre lenne szükség.
A prognózisok kedvezőbb képet vázolnak fel a gazdaság közelmúltbeli és idei várható teljesítményéről, mint amit az MNB a decemberben megjelölt az inflációs jelentésben. Akkor 2020-ra 6-6,5%-os várható zsugorodást jelölt meg, most ezt 1 százalékponttal feljebb becsülte. Az idénre vonatkozó "6%-ot megközelítő" GDP-prognózis a jegybank decemberi Inflációs jelentésben közölt előrejelzési sávjának (3,5-6,0) felső, gyorsabb kilábalást mutató tartományában van.
Tehát az MNB optimistábbá vált azt illetően, hogy mennyire lesz erős a felpattanás 2021-ben. Az idei várakozások a járvány- és a vakcinahelyzet megítélésének függvényében elég széles tartományban mozognak. Az előrejelzés nem tartalmaz részleteket arra vonatkozóan, hogy milyen szerkezeti változások vannak a magasabb növekedési előrejelzés mögött, viszont a jegybank 11+8 pontban értékelte a jelenlegi helyzetet.
Bár a gazdaság szerkezeti adottságai (turizmus, járműipar magas súlya) következtében a GDP alakulása EU-s összevetésben a középmezőnyben lehetett tavaly, de számos területen az élvonalban teljesített - ebből 11.et neveztek meg.
- Magas maradt a vállalati hitelezés.
- Magas maradt a GDP-arányos beruházási ráta.
- Alacsony a munkanélküliségi ráta.
- Gyorsan emelkedett az átlagbér.
- Csökkent a munkát terhelő adó mértéke.
- Széles körű és általános a hiteltörlesztési moratórium.
- Emelkedett a lakossági hitelezés.
- Európai összevetésben visszafogott volt a háztartások fogyasztásának visszaesése.
- Gyorsan nőtt az online kiskereskedelem.
- Gyorsan nőtt a jegybankmérleg.
- Az állampapírok iránti jegybanki kereslet Magyarországon nőtt az egyik legnagyobb mértékben.
Emellett az MNB megjelötl nyolc olyan területet, ahol előlépésre van szükség, mert ezeken "Magyarország átmentileg az EU mezőnyének hátsó harmadához tartozik, ezek javítása előretekintve komoly növekedési tartalékot jelent a következő évekre". A nyolc javításra szoruló terület a következő:
- A kormányzati fogyasztási kiadások uniós viszonylatban nagy visszaesése.
- Az állami beruházási ráta jelentős csökkenése.
- Az építőipari hozzáadott érték zsugorodása.
- A turizmus (vendégéjszakák) visszaesése.
- A részmunkaidőben foglalkoztatottak arányának alacsony szintje.
- A magyar államadósság átlagos hátralévő futamidejének (a javulás ellenére mutatott) rövidsége.
- A garanciaprogramok alacsony keretösszegei.
- Az e-kereskedelmi csatornát használó vállalkozások alacsony aránya.
Százezernyi magyart fenyeget az alattomos népbetegség: nagyon kevesen tudják, mit lehet ellene tenni
Egy új tanulmány rávilágít, hogy a szív egészsége kulcsfontosságú szerepet játszik az agy működésének megőrzésében az életkor előrehaladtával.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.