Május óta nem került ennyibe egy hordó olaj, Trump pedig már közölte, ki tart ezért felelősnek.
Az Egyesült Államokban is felbukkant kedden a koronavírus gyorsan terjedő mutációja, amelyet néhány hete azonosítottak első ízben Délkelet-Angliában. Colorado államban egy húszas éveiben járó férfinál mutatták ki a koronavírus délkelet-angliai, B.1.1.7 kóddal ellátott törzsét.
Jared Polis coloradói kormányzó szerint a férfit önkéntes karanténban van Denver városában. Az egészségügyi hatóságok megpróbálják kideríteni, hogy kitől kapta el a vírust, ő ugyanis nem járt az elmúlt napokban olyan országokban, ahol már megjelent az említett vírusvariáns.
Szakértők szerint a szóban forgó vírustörzs sokkal gyorsabban terjed az eddig ismert SARS-CoV-2 vírusváltozatoknál. A coloradói egészségügyi hatóságok tájékoztatójában az szerepel, hogy az Egyesült Államokban forgalomban lévő vakcinák feltehetően védelmet nyújtanak ellene is.
Az Egyesült Államok mind a fertőzöttek, mind pedig a koronavírus okozta halálesetek számát illetően az első helyen áll a világon. A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint a járvány kezdete óta közel 19,5 millión kapták el a koronavírust, és több mint 337 ezren haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.
Joe Biden megválasztott amerikai elnök kedden felhívta a figyelmet arra, hogy eddig mintegy kétmillió embert oltottak be az Egyesült Államokban, miközben Donald Trump leköszönő elnök azt ígérte, hogy az év végéig húszmillióan kapják meg az oltást. A január 20-án hivatalban lépő Biden arra figyelmeztetett, hogy amennyiben ilyen ütemben folytatódik az oltási kampány, évekbe telhet, mire minden amerikai megkapja a vakcinát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Biden azt tűzte ki célul, hogy hivatali idejének első száz napja alatt százmillió embert oltanak be a 330 milliós országban, ehhez azonban naponta egymillió oltást kell beadni, ötszörösére-hatszorosára növelve a vakcináció mostani tempóját. Közben Kamala Harris leendő alelnök kedden oltatta be magát a helyi televíziók élő adásában, hogy erősítse az amerikaiak bizalmát a vakcina iránt.







