16 °C Budapest

Indul a karácsonyi roham: ha a postára indulsz, ezt mindenképpen tudnod kell

2020. november 15. 07:01

Múlt évben a novemberi Black Friday és a karácsony közötti időszakban volt olyan nap, amikor több mint 250 ezer csomagot, küldeményt kézbesített a posta. A Magyar Posta idén is felkészült erre az időszakra, viszont a szerdán életbe lépett korlátozások, akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt újabb korlátozó intézkedésekre lesz szükség. A Pénzcentrumnak adott interjújában Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője elmondta, hogy a mostani rendkívüli helyzet biztosan generál majd többletforgalmat és elárulta azt is, milyen járványügyi intézkedésekkel készülnek a karácsonyt megelőző időszakra. Azoknak pedig, akik idén levelet vagy csomagot szeretnének feladni, de minimalizálnák a fertőzésveszély kockázatát, tanácsokkal is szolgált.

Pénzcentrum: Idén is hasonló csomagforgalomra számítanak, mint tavaly, vagy növekedést, esetleg csökkenést várnak a járvány hatására?

Panulin Ildikó:A karácsony előtti időszakban az elmúlt években is növekvő csomagvolumen volt jellemző, amelynek feldolgozása és a kézbesítése - a hirtelen megugró mennyiségek miatt - szezonális felkészülést igényelt a Posta részéről. Az idei év azonban komoly kihívást jelent a logisztikai szektor, benne a Posta számára, hiszen jól látható, hogy a koronavírus-járvány már tavasszal is jelentősen befolyásolta a Postánál kezelt csomagvolument, erre számítunk most is.

A felmérések azt mutatják, hogy legalább 50 ezer új vásárló jelent meg alig több mint egy hónap alatt tavasszal, míg 2019-ben ugyanehhez az eredményhez 8 hónap kellett. A Magyar Posta őszi becslése szerint összességében az év egészében mintegy 20 százalékkal lehet több a csomag, mint tavaly volt.

PC: A szerdán bejelentett korlátozó intézkedések tükrében mire számít a Posta? 

Panulin Ildikó: A koronavírus-járvány miatt elmaradnak a szokásos karácsonyi vásárok, az üzletek a kijárási korlátozások miatt 19 órakor zárnak, az online kereskedők pedig gyakorlatilag egész hónapra hatalmas akciókat hirdettek. Mindezek megemelhetik ismét az online rendelések számát, nemcsak új vásárlók jelenhetnek meg, hanem a vásárlások gyakorisága is nőhet, de egyelőre nehéz megbecsülni, hogy mekkora többletforgalmat generál a mostani kivételes helyzet.

A fokozott kapacitás-igénybevétel tapasztalataink szerint kitart egészen karácsonyig. A Posta azonban nem csupán aktuális intézkedésekkel készül erre a nehéz időszakra, hanem zajlik már a vállalat egyik legnagyobb értékű fejlesztési programja, amely a teljes logisztikai infrastruktúra átalakítását és modernizálását célozza. Nemrég jelentettük be, hogy - a járvány ellenére - 9 hónap alatt felépítettük az ország jelenlegi legnagyobb, 15 000 négyzetméter alapterületű csomaglogisztikai depóját Fóton, amely már az idei karácsonyi szezon feladatainak elvégzéséhez is hozzájárul.

PC: Szükség volt-e a higiéniai szabályok szigorítására a járvány második hullámának kezdete óta a postákon?

Panulin Ildikó: A Magyar Posta folyamatosan figyelemmel kíséri a kormányzati intézkedéseket és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásait. Jelenleg rendeletben rögzített, hogy a postákon is mindenki számára kötelező a maszk viselése, továbbra is gyakori a fertőtlenítő takarítás, különösen a közös használatú felületek (pl. a kilincsek és pultok) fertőtlenítése. A tavasszal felszerelt plexifalakat meghagytuk, sőt, a forgalom függvényében újabbakat szereltünk fel, ezzel is védve a munkatársakat egy esetleges fertőzéstől, valamint munkatársaink számára biztosítunk kézfertőtlenítőket.

Az üzemeinkben is kötelező a maszk viselése és a rendszeres fertőtlenítés. Munkakezdéskor pedig mérjük munkatársaink testhőmérsékletét. Tavasz óta megtartottuk az érintésmentes kézbesítést a személyes átvételt igénylő küldeményeknél, azaz nem kell aláírni a PDA-n, hanem elég, ha bemutatja a címzett a személyi igazolványának számát, amit a munkatársunk rögzít a PDA-ban vagy az okiraton.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

PC: Mi jelenti a legnagyobb kihívást a Magyar Posta számára a járvány tetőzése és a karácsonyi időszak egybeesésével? Vidéken más a helyzet, mint Budapesten?

Panulin Ildikó: A főváros és környékén a legnagyobb a népsűrűség, ezért nem meglepő, hogy a csomagforgalom is itt a legnagyobb, de országszerte emelkedik ilyenkor a mennyiség. A tavaszi időszakban megnőtt a háznál kézbesítési arány, a megszokottnál jobban mellőzték a Postaponti átvételt, hiszen a legtöbben otthon voltak, ugyanakkor emiatt az első kézbesítési kísérlet eredményessége is nőtt, ami segítette a postások munkáját.

Az idei karácsonyi felkészülést kiegészítik az járványügyi biztonsági intézkedések, ami fokozottabb figyelmet és türelmet igényel munkatársainktól és az ügyfelektől egyaránt.

PC: Mit javasolnak azoknak, akik szeretnének - akár külföldön, akár belföldön élő - szeretteiknek levelet, csomagot küldeni idén? Mi a legbiztonságosabb, fertőzésveszély szempontjából legkisebb kockázatot jelentő mód a küldemények feladására?

Panulin Ildikó: Amennyiben levelet adnának fel, akkor vásároljanak postakész borítékot, hiszen annak ára tartalmazza a feladási díjat, ezért nem kell bemenni a postára, hogy bélyeget vásároljanak hozzá, és elég, ha egy utcai piros levélszekrénybe bedobják, munkatársaink folyamatosan ürítik ezeket. Ha ajánlott többletszolgáltatással adnák fel a levelet, akkor elkerülhetetlen a postán való megjelenés, ebben az esetben a biztonsági intézkedések betartását kérjük, illetve postáink bejáratánál általában kifüggesztjük, hogy melyek azok az időszakok, amikor alacsony a forgalom.

A csomagok esetében belföldi címre a csomagautomatás feladást javasoljuk, ezek 50 helyen találhatók meg az országban, a fővárosban összesen 10 ilyen található.

A külföldre történő feladások a járványhelyzet fokozódásával egyre nehezebbé válnak. Már most november elején tapasztaljuk, hogy ismét lelassult a nemzetközi küldeményforgalom, mivel egyre több országban hoznak, hoztak korlátozó intézkedéseket, amelyek a postai szolgáltatásokat is érintik. A külföldre történő feladás előtt - legyen az levél vagy csomag - feltétlenül javasolt a tájékozódás. A honlapunkon a főoldalon naprakész információkat találnak.

Címlapkép forrása: Shutterstock

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm