7 °C Budapest

Fontos részleteket árult el Palkovics, a hazai koronavírus-kutatásról

MTI
2020. május 21. 15:15

Külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra az innovációs alapon belül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) koronavírus-járvány ellenei védekezésről szóló, csütörtöki online tudományos konferenciáján az innovációs és technológiai miniszter.

Palkovics László felidézte: két hónapja, amikor a koronavírus megjelent Magyarországon és megkezdődtek a járványellenes intézkedések, azt is áttekintették, hogyan tud ezekhez a magyar tudomány hozzájárulni.

Ha az elmúlt két hónap együttműködési készségét meg tudjuk tartani, akkor a magyar tudomány szárnyalni fog még a mostani szinthez képest is

- méltatta az eddigi eredményeket a miniszter.

Beszámolója szerint az utóbbi két hónapban több mint 100 koronavírus-kutatással kapcsolatos projektjavaslat érkezett be, ezek közül 24 támogatásáról döntöttek, 52 projekt döntéselőkészítő fázisba jutott, további 12 pedig döntésre vár.

A járványügyi készültségben is folytatódnak a kutatások, hiszen a vírus velünk maradt - hangsúlyozta a miniszter: a NKFIH az innovációs alapon belül külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kutatási projekteket ismertetve elmondta, hogy a projektcsoportok egy része a vírus kontrolljával foglalkozik, mások a vírus jobb megismerésére irányulnak, de folynak kutatások a koronavírus megelőzésével és kezelésével kapcsolatban is. Ezek a projektek a világszínvonalat képviselik - emelte ki megnyitó beszédében Palkovics László.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem