20 °C Budapest

Itt az Operatív Törzs bejelentése: hétfőtől komoly tesztelés indul Magyarországon

2020. május 1. 11:30

A szokásos időpontban, 11 órakor megtartotta sajtótájékoztatóját az Operatív Törzs a magyar koronavírus-helyzettel kapcsolatban. Élőben követtük az eseményt, ezek voltak a legfontosabb bejelentések.

Először is, a rendeleti változások kapcsán Müller Cecília leszögezte, hogy az idősek számára felállított 9-12 órás idősáv az egész országban érvényben lesz, nemcsak Budapest környékén. Mint mondta, ezzel lehet kontroll alatt tartani a helyzetet. Felhívta továbbá a figyelmet, hogy lassú felszabadítások jönnek, ennek érdekében

az egészségügyi szolgáltatások is beindulnak, illetve hétfőtől indulnak a lakosság körében a nagyobb tesztelések különböző laboratóriumi helyeken.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy nagy eredménynek tartják, hogy sikerült elkerülni a hirtelen nagy számú megbetegedést. "Időt nyertünk, ezért fel tudtunk készülni a legrosszabb forgatókönyvre is" - mondta Müller Cecília. Hozzátette, hogy a fertőzéseket kontroll alatt kívánják tartani, ehhez óvatosságra és mértékletességre van szükség.

Felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a szabályokat továbbra is kérik betartani, különösen a Budapesten és Pest megyében élőket kérte arra Müller Cecília, hogy csak indokolt esetben hagyják el lakhelyeiket. A tisztifőorvos a vidékieket is arra kéri, hogy ne úgy értékeljék ezt a döntést, mint egy lazítást, tartsák be a szükséges óvintézkedéseket.

Az új rendelkezések értelmében május 4-től a tavakat, strandokat is igénybe lehet venni vidéken. Ezzel kapcsolatban Müller Cecília kiemelte, hogy vízzel nem terjed a vírus, a strandokon, uszodákban még annyira sem, mivel ott klórral tisztítják a vizet. Szükség is van egy kis D-vitaminra - tette hozzá.

Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján - arra az újságírói kérdésre, miszerint elképzelhető-e, hogy a pestiek tömegesen indulnak meg vidékre, hogy ott üljenek be a vendéglőkbe - elmondták, hogy elmondta, hogy bíznak abban, hogy a Budapesten és Pest megyében élők csak indokolt esetben - ahogy az a rendeletben is szerepel - hagyják el otthonaikat.

Kiss Róbert arról is beszélt, hogy az elmúlt 24 órában 751 házi karantént rendeltek el, 10384-re nőtt a teljes szám; és csak az elmúlt 24 órában 1051 esetben szegték meg a kijárási korlátozásokat. Az alezredes összesítése szerint március 12. óta 1365 esetben kellett rendőri intézkedést hozni magatartás-szegés miatt.

Óvatosság, és fertőtlenítés a munkahelyeken

Müller Cecília javasolja, hogy továbbra is tartsák fent a munkáltatók az online munkavégzés lehetőségét. Amennyiben ez nem lehetséges, javasolják, hogy csak egészséges ember vegye fel a munkát, tehát ne köhögjön, ne tüsszentsen, így ne menjen be dolgozni. Fokozottan érvényes ez az egészségügyre - tette hozzá Müller.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tisztifőorvos kiemelte, a munkahelyen fokozott fertőtlenítést, gyakori takarítást javasolnak, lehetőleg tartsanak egymástól távolságot a munkavállalók, legalább 1,5-2 méteres távolsággal. Limitálni érdemes az étkezőkben egy időben tartózkodók számát is - tette hozzá Müller. Hozzátette: Az ajtókat, kilincseket, billentyűzeteket, kapcsolókat gyakran kell fertőtleníteni. Ugyanígy fontos a gyakori szellőztetés. Kiemelte:

Értekezleteket, rendezvényeket semmiképp se tartsunk - mondta. Ezeket mind online térbe helyezzük át.

Müller Cecília tisztifőorvos elmondta, hogy immár 600 felett van azok száma, akik meggyógyultak a betegségből. Jelenleg 323 fő elhunytat tartanak nyilván - erről ma reggel a Pénzcentrumon is beszámoltunk. A tisztifőorvos hozzátette: ma 983 főt ápolnak kórházakban itthon, 49-en vannak lélegeztetőgépen.

Az adósok 60 százaléka él a hitelmoratóriummal

Az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján Gion Gábor államtitkár is részt vett. Mint mondta, a magyar hiteltörlesztési moratórium egyedülálló a világon, a környező országokban bevezetett moratórium csak a bajba jutott adósokra vonatkozik, de a magyar mindenkire - mondta. Hozzátette, hogy a becsléseik szerint ezzel

3600 milliárd forintnyi likviditás marad a lakosságnál és a vállalatoknál.

A hitelkártya/folyószámla hitelek esetében azonban javasolják, hogy járjanak el a bankoknál, aki törleszteni szeretne, az könnyen be tudja ezt állítani online is - tette hozzá Gion Gábor. Hozzáteette: "Ha bárki később meggondolja magát és mégis igénybe venné a moratóriumot, bármikor megteheti."

Az államtitkár közlése szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az adósok 40 százaléka tovább fizeti hitelét, a vállalatok 60 százaléka legalább a kamatot fizeti, 30 százalék pedig a teljes hitelt. A lakosság megtakarítási rátája 12 százalék volt tavaly az éves jövedeleméhez viszonyítva - tette hozzá az államtitkár.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem