17 °C Budapest

A koronavírus miatt egyre népszerűbb a végrendelkezés: jobb a békesség?

2020. március 30. 22:00

A koronavírus-járvány óta egyre több vagyonos ember keresi fel ügyvédjét végrendelet készítéssel kapcsolatban. A többség általában halogatni szokta ezt, ám úgy fest ez is változóban van.

A Financial Times cikke szerint az idősebb vagyonos ügyfeleik egyre gyakrabban és egyre többen érdeklődnek a végrendelet, az életbiztosítás és az örökösödési adó részletei kapcsán.

A brit Law Society adatai szerint néhány jogi cégnél a munka az elmúlt hetekben a duplájára nőtt, mivel sokan igyekeznek rendbe tenni pénzügyi dolgaikat. Ezeken belül is a végrendelet az egyik olyan terület, ami a koronavírus miatt most előtérbe került.
A becslések szerint a brit felnőttek több mint felének nincs végakarata, a helyzetet pedig nehezíti, hogy idősek az egymástól való kellő távolság betartása miatt nehezebben is tudják elintézni ezt.

Angliában és Walesben a végrendelet formai követelményei közé tartozik, hogy írásban kell lennie, a végrendelkezőnek két tanú jelenlétében alá kell írnia (vagy az örökbehagyó által megjelölt más személy), ahogyan maguknak a tanúknak is.

Az ügyvédi irodák tájékoztatása szerint az utóbbi hetekben több idős ügyfél is kockáztatta saját egészségét, és elhagyva otthona biztonságát felkereste ügyvédjét, hogy végrendeletet írhasson.

A jogi irodákat tömörítő szervezet elmondása szerint már kérték a kormányt, hogy átmenetileg enyhítsenek a végrendelkezés szabályain, és ne kelljen feltétlenül fizikailag is jelen lenni az aláíráskor minden félnek, így például elegendő lehetne az is, ha csak egy tanú írja alá a dokumentumot, vagy a digitális aláírás is működhetne. Egyre több olyan cég is van már a piacon,a mely online végrendelkezést hirdet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az életbiztosítások iránt is megugrott a kereslet, sokan azt hiszik, hogy ha megkötik a biztosítást, akkor az holnaptól már fizet is, holott egy ilyen biztosításnak legalább 2-3 hónap kell, mire kifizetést tud teljesíteni. Sokan az örökösödési adó kifizetése miatt érdeklődnek arról, miképpen lehetne a biztosítást felhasználni ennek kifizetésére.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem