Megépül a mohácsi Duna-híd, a beruházás egy jelentős elemét azonban törli a kormány.
Megtartotta 106. Kormányinfóját Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter itt bejelentette, hogy az egészségügyi dolgozók előrehozott béremeléséről dönt a kormány a jövő év elején, valamint a naperőmű építés feltételeit is újraszabályozzák. Az euróra azonban még nem áll készen az ország.
Lázár az euróról
Nem állnak fent a csatlakozás feltételei, ez a kormány álláspontja. Lázár a minimálbérek közötti különbséget hozta példaként.
A kormány nem számít arra, hogy a 2020-tól induló új uniós költségvetési ciklusban arányosan kevesebb támogatást kapna Magyarország. Ugyanakkor a jelenlegi tervek szerint az uniós büdzsé kisebb lesz, tehát a kormánynak biztosan erőfeszítéseket kell majd tennie a minél jobb pozíció kiharcolásához.
Előrehozott béremelés az egészségügyben
A 2018-as egészségügyi béremelés előrehozásáról szó van a kormányban, ezen dolgozik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter.
- mondta.
Napelemes beruházások
2016 decemberében 2600 jogosultságot adott ki a hivatal. 1300 áll megvalósítás alatt, december 31-ig kell ezeket megvalósítani, a határidőt nem kívánja a kormány kitolni. A kormány tegnap döntött arról, hogy január elején újraszabályozza rendeletben a naperőmű építését.
- ismertette a döntést.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nemcsak támogatja a kormány a naperőművek létesítését, hanem az agrárkamara kezdeményezése alapján ösztönzi a földtulajdonosokat, ők lesznek az első helyen, akik támogatást kaphatnak - részletezte.
- hangsúlyozta. A támogatás mellett kedvezményes hitelt is biztosít a kormány. Reményeik szerint több ezer napelempark létesülhet így.
Turistaszállás
A kormány döntött több tucatnyi turistaszállás felújításáról. Lesz tízéves Csepel fejlesztési terv, ez pedig érinti majd Kósa Lajos munkáját is.
Pápai repülőtér
Pápai repülőteret összekötik Győrrel. Nem a 83-as főúton keresztül, hanem egy új 4 sávos úttal. Ennek a 40 kilométeres szakasznak a tervezése folyamatban van. 2018-ban megjelenik a kivitelezési közbeszerzés, 2019-ben lehet építeni ezt a szakaszt - válaszolta egy kérdésre.
(Borítókép: MTI Fotó, Koszticsák Szilárd)
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






