Így megmenekülhet a magyar vidék: a digitalizáció eltörli a távolságot
Kitárulhat a világ a vidéki cégek előtt.
Kitárulhat a világ a vidéki cégek előtt.
Az új, gazdaságvédelmi akcióterv lehetővé teszi a kistelepüléseken használt lakást vásárlók számára, hogy igénybe vegyék 5 millió forintig az ÁFA-visszatérítést. Kistelepülésnek azok a városok, falvak minősülnek, amik szerepelnek a Falusi CSOK-listájában is.
Kiderült, hogyan változtat a városi élet az emberi szervezeten: nem csak testileg, hanem lelkileg sem tesz nekünk jót, ha sokáig élünk a panelrengetegben.
A legolcsóbb villa is 1 milliárdot ér.
Íme a lista.
Megrázó felvételen mutatta meg rajongóinak Horváth Tamás, hol nőtt fel gyerekként. Anyák napján látogatott haza, hogy virágot vigyen édesanyja sírjára, majd kíváncsi lett arra, hogy néz ki most az a ház, amiben gyerekként felcseperedett.
Ezt nem vártuk.
Folytatódik az őrület.
Ezzel is számolni kell.
A Magyar falu program keretében.
Ugyan a legtöbben még mindig Budapestet célozzák meg, ha ki akarnak próbálni valamilyen magyaros fogást, de érdemes körülnézni a vidéki éttermeket között is, hiszen egyre többen zárkóznak fel a fővárosi elit éttermek színvonalához.
És neked van kerted?
Magyar-magyar szótár a Heves megyei ismerősökkel folytatott beszélgetésekhez.
Budapest is a TOP5-ben.
A filmbéli falu valóban létezik, bár eredeti neve Pilisszentlélek. Ha te is beleszerettél az erdővel körbeölet településbe, és szívesen élnél itt, akkor mutatjuk, mennyiért költözhetnél ide.
Nincs több találgatás, itt a pontos lista.
Megelevenedő történelem, puskaporos hangulat. Idén is igazi történelmi időutazással kecsegtet az egész Európában ismert Szigetvári Vár. Szojkó-Szinyákovics Kornéliával, a vár marketing vezetőjével, Illetve Varga Zoltánnal, a Szigetvári Várbaráti Kör elnökével beszélgetett a HelloVidék.
Városi kalandorok vidéken: rengeteg fiatal dönt úgy, hogy fesztivál és nyaralás helyett inkább kilépnek a komfortzónájukból, és kipróbálják magukat egy családi gazdaságnál.