Jó tudni: ez minden dolgozónak jár, ha karanténba teszi a munkahelye
Néhány cég épp most dolgoz ki új szabályokat egy esetleges negyedik koronavírus-hullám megjelenésére.
Néhány cég épp most dolgoz ki új szabályokat egy esetleges negyedik koronavírus-hullám megjelenésére.
Bár ilyenkor országszerte megkezdődik a szúnyogirtás, a kifejlett példányok száma a lakott területeken is megnövekedhet, ezért érdemes gondoskodnunk saját és otthonunk védelméről.
A hangyákat leggyakrabban két esetben vesszük észre: amikor levél- vagy pajzstetűfertőzést észlel a növényeken, a hangyák pedig a kártevők mellett szorgoskodnak; a másik pedig az, amikor a házon vagy lakáson belül is megjelennek.
A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjút péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök. Elmondta, hogy aggódik azért a 3 millió magyarért, aki még nem vette fel az oltást, hiszen bármikor megfertőződhetnek.
A kormány így fejezi ki háláját mindazoknak, akik aktívan részt vettek a járvány elleni védekezésben.
Ki sem kell tennünk a lábunkat otthonról, akár egy kerti locsolás közben is rengeteg kullanccsal találkozhatunk. A szúnyogokkal ellentétben azonban ezeket a vérszívókat nem gyérítik, így mi magunknak kell védekezni ellenük!
A felpörgő oltási programnak és a fertőzöttek alacsony számának hála várjuk a szabad nyarat. Az oltakozás viszont nem biztos, hogy elég lesz a járványféken tartására
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás lehetővé teszi, a következő napokban megkezdődik az ellenük való védekezés.
Kiemelkedő közszolgáltatóként a vállalatcsoport különösen fontosnak tartja, hogy munkavállalói védettek legyenek a koronavírussal szemben.
Magyarországon órákon belül elérjük a hárommillió beoltott embert, ami újabb nagyon fontos lépcsőfok a világjárvánnyal szembeni védekezésben.
Mutatjuk az egész éves pollennaptárat!
Galgóczi Ágnes arra kért mindenkit, hogy a húsvéti ünnepek alatt is tartsa be a járványügyi és higiénés szabályokat.
Mielőbbi oltást szeretnének a kiskereskedelmi dolgozók.
Sokan a járvány miatt tanulták meg digitális formában intézni a pénzügyeket.
A kórházakban heroikus küzdelmet folytatnak a dolgozók, ennek ellenére mára 302 fő hunyt el a fertőzés következtében.
A brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed.
Erre oda kell figyelni!
Szabad nyarunk lesz - legalábbis így nyilatkozott a miniszterelnök nemrég. Hogy ez egészen pontosan mit jelent, arról egyelőre még csak elképzeléseink vannak.
A jó idő végre enyhülést is hozhat.
Nem lesz azért könnyű menet.