Hivatalos: nem elég a magyar vállalás, befagyaszthatják az EU-s pénzeket
Többséggel, 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament azt a határozatot.
Többséggel, 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament azt a határozatot.
Jelenleg 770 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
Egyszerűbb lesz az ügyintézés a közműcégeknél, valamint a mobil- és internetszolgáltatóknál.
Amennyiben a kormány elkészül a tervvel, úgy a Széchenyi Pihenőkártya füleket eltörlik, belső korlátok nélkül lehet felhasználni a kártyán lévő összeget.
Rohamosan fogy az idő, de a munkaadók egyik képviselője optimista azzal kapcsolatban, hogy lesz bérmegállapodás még ebben az évben.
A szabadságolás rendje is könnyebben változtathatóvá válhát és könnyebb lehet a cégeknek a munkavállalók elküldése is.
Nem csak változtatni kell a magyar árstoppokon, de a jövőben kerülni is kell őket!
A SZÉP-kártyák zsebei megszűnnek, mostantól egy összegben kapják meg a kártyára a juttatást azok a munkavállalók, akiknek a munkahelyük ad ilyen juttatást.
A közelmúlt kormányzati kommunikációja alapján tévesen úgy tűnhet, mintha a kabinet dinamikusan és magabiztosan egyengetné a geotermikus energiahasznosítás útját
Orbán Viktor miniszterelnök úgy döntött: a Védelmi Tanács kedd esti tanácskozása után a szerdai kormányülésen is részletesen értékelik az orosz-ukrán háború legújabb fejleményeit.
Két ember meghalt Lengyelországban, amikor az ukrán határhoz közeli Przewodów városban rakéta csapódott egy gabonaszárítóba.
A Pénzcentrum és a Miskolci Egyetem együtt indított el egy felmérést, amiben azt szeretnénk megtudni, hogy hogyan érinti a társadalmat az energiaválság.
Vajon mikor lesz elege az Aldinak, Auchannak, Lidlnek, Sparnak, Tescónak az intézkedésekből?
Ez addig is mérsékeli az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.
November 30-tól nem fogad be további babaváró hitel igényléseket az UniCredit Bank.
200 ezer fölé kúszhat az átlagnyugdíj, amennyiben januárban a prognosztizált infláció mértékével emelnek - írja a Portfolio.
Csökkenhet a légitársaságok extraprofitadója a magyarországi járatok többségénél.
Új állami hitelprogram indul. A részleteket csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismertette.
November 9-én jelentette be a kormány, hogy az eddigiek mellett hatósági áras lesz az étkezési burgonya és a tojás is.
A hazai készletek nagyjából idénre elegendőek, ezt követően májusig importra szorulhat az ország. Kérdés, hatósági árak mellett ki fog importálni.