Figyelmeztet a Nébih: újra felütötte a fejét a járvány ebben a két megyében
Öcsödön nagyjából 20 ezres példányszámú állománnyal rendelkező hízópulykatelepen idegrendszeri tünetek és megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban.
Öcsödön nagyjából 20 ezres példányszámú állománnyal rendelkező hízópulykatelepen idegrendszeri tünetek és megemelkedett elhullás ébresztett gyanút az állattartókban.
Egy friss tanulmány szerint a gyerekek kevésbé hajlamosak súlyos Covid-fertőzésre, mivel orrsejtjeik hatékonyabban küzdenek meg a vírussal.
Nincs bizonyíték arra, hogy az mRNS alapú Covid-vakcinák halálos szívmegállást vagy egyéb halálos szívproblémákat okoznának tizenévesek és fiatal felnőttek körében.
Egy Bács-Kiskun vármegyei idősek otthonában 2024. március 25. és április 8. között enterális tünetekkel járó járvány zajlott - közölte az NNGYK.
Az Európai Gyógyszerügynökség javasolta a Pfizer-BioNTech, az omicron BA.4 és BA.5 alváltozatai ellen is védelmet nyújtó, emlékeztető COVID-oltóanyag engedélyezését.
A vizsgált települések közül enyhe emelkedő tendencia látható Szolnokon.
A 2024. év 14. hetében egy vármegye kivételével valamennyi közigazgatási területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága.
Egy újszülött klinikai mintájában az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok szamárköhögés jelenlétét igazolták.
Az oltásellenesek a háziorvosokat perelik tömegesen, a sok per lassítja egészségügyi hivatalok munkáját, az oltások megtagadása a járványügyi biztonságot veszélyezteti.
A dolgozók és a betegek biztonsága miatt bizonyos esetekben továbbra is javasolják a maszkok használatát.
A koronavírus-járvány kitörését követően egyre több munkahely rendelte el dolgozóinál az otthoni munkavégzést mind Európában, mind Magyarországon,
A védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül egy kanyaró és két mumpszos megbetegedés gyanúját jelentették.
A stagnáló tendenciát mutató Győr, Kaposvár, Kecskemét, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg mintáit 3 hete kimutatási határ alatti örökítőanyag koncentráció jellemzi.
Napvilágot láttak a Robert Koch Intézet eddig ismeretlen, a koronavírussal kapcsolatos jegyzőkönyvei, melyek felkavarták az indulatokat legmagasabb szintű német politikai körökben.
Tudósokkal és katasztrófa-szakértőkkel beszélgettek arról, hogy egy újabb pandémia esetén ismét szükség lenne-e zárlatra.
Egy egyhónapos, oltási koron aluli csecsemőnél pedig az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok szamárköhögés fertőzést igazoltak.
Majdnem négyszer annyi kilakoltatás volt tavaly Magyarországon 2023-ban, mint egy évvel korábban - derült ki egy parlamenti írásbeli kérdésre adott válaszból.
Csökkenés mérhető Budapest Déli Szennyvíztisztító Telepének ellátási területén, Egerben, Nyíregyházán, Szegeden, Szolnokon és az agglomerációs települések szennyvizében.
A betegek 40-50 százaléka továbbra is a 15 éven aluli korosztályból kerül ki.
Aggódnak az amerikai egészségügyi hatóságok a kanyaró világszerte tapasztalható drámai terjedése miatt. Már több, Magyarországgal szomszédps országban is megjelent a betegség.