Vége az álmatlan éjszakáknak: mutatjuk, mi a legjobb megoldás
Az alvászavar ma már szinte népbetegség, amit az óraátállítás még inkább tetéz. Ez az 5 gyógynövény mindent visz az alvászavar ellen.
Az alvászavar ma már szinte népbetegség, amit az óraátállítás még inkább tetéz. Ez az 5 gyógynövény mindent visz az alvászavar ellen.
Azoknak, akik rendszeresen gyűjtenek és árusítanak gombákat, érdemes átfutni az erre a tevékenységre írt rendelet módosítását.
Hamarosan végleg megszűnik a pécsi bányató, aminek a helyét újra birtokba veheti a természet.
Mint oly sok kisebbséget érintő témát, így az alternatív oktatási intézményeket is sok, jellemzően a tudatlanságból fakadó kritika illeti. A közbeszédben elhíresült fals információkról és egy új kiskunfélegyházi gimnázium megalapításáról kérdeztük a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda intézményvezetőjét, Feketéné Csikós Szilviát.
Négy év alatt több mint 13 milliárd forintból teljesen megújul Magyarország legnagyobb temploma, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház.
Elsöprő sikert aratott a 2016-as szekszárdi kékfrankos. A kiemelkedően jó évjáratot képviselő bort egy évig érlelték hordókban.
Kutatások is igazolták már, hogy nagyon jót tesz az ember lelkiállapotának, ha otthonában háziállatot tart. A rendszeres játék, mozgás mind a két félre jó hatással van. Összeszedtük, mi másért érdemes még állatot tartani.
Deák Szilvia királyhegyesi gazdálkodó még csak 27 éves, de máris Év Embere díjjal jutalmazták a régióban. Jersey szarvasmarhákat tart, sajtokat készít, és rendületlen lelkesedéssel csinálja azt, amit mindig is szeretett volna, a Hegyesi Éléstárat.
A tavasz a takarítás és metszés ideje, amikor sok hulladék keletkezik a talajon.
Nyakunkon a tavaszi nagytakarítás: összeszedtünk 12 használati tárgyat, amit mindig kihagysz takarítás közben, pedig nagyon fontos lenne ezeket a tárgyakat alaposan megtisztítanod.
Befejeződött a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi kezelésében lévő több barlang, valamint földtani alapszelvények fejlesztését célzó projekt megvalósítása.
Elképesztő: a túl forró tea ivása megnöveli a nyelőcsőrák kockázatát. A kutatók feltételezik, hogy a forró folyadék sérüléseket okozhat, amelyek gyulladásos folyamatokhoz vezetnek a nyelőcső szöveteiben.
Vegyszermentes, könnyű, olcsó és gyors. Ráadásul még a boltba sem kell elmenned, a természetes színezőanyagok a te kamrádban is megtalálhatóak.
Ugye szerinted is legalább annyira nehéz szép pázsitot nevelni, mint egy komplett konyhakertet? Kövesd a tanácsainkat, és neked lesz a legszebb pázsitod az utcában!
Mutatjuk, milyen nyavalyákra jók a hazai gyógyvizek: összeszedtük Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye összes gyógyfürdőjét!
Nem árt figyelni arra, hogy milyen virágokkal vesszük körbe magunkat. A következő listából kiderül, mely növényekkel érdemes vigyázni, mivel mérgező lehet ránk vagy háziállatunkra nézve.
Egy nyíregyházi anyuka szülését több tízezren kísérték végig online, mivel a nyíregyházi kórházból élőben közvetítették az első vízben szülést.
Már nagyapáink is birtokolni vélték a jó pálinka titkát, ám a trendek rohamosan változnak. A gyümölcspárlatok igazi esszenciájának rejtélye azonban örök idők óta maradandó: az aromagazdag és egészséges gyümölcs, valamint a technológiai fegyelem.
Játszóházat építenek és játszóteret újítanak fel Salgótarjánban.
56 ezer fős volt a növekedés idén a decembertől februárig tartó időszakban.