Tarlós elárulta, hol lesz az új Moszkva tér
Pesten találták meg a tér (park!) új helyét.
Pesten találták meg a tér (park!) új helyét.
Kissé kaotikus helyzet alakult ki az ebnyilvántartással kapcsolatban.
A cél az, hogy 2018-ra csak alacsonypadlós járatok maradjanak.
Országszerte havazik, van ahol percek alatt kifehéredett a táj.
A Sziget alatt és az év végi ünnepi időszakban fürdőztünk a legtöbbet.
Elkezdődött a felújítás, sok járat érintett.
Jelen pillanatban még egy parlamenti döntés tiltja a dugódíj bevezetését.
A teljes rekonstrukció 2016. tavaszára fejeződhet be.
A BKK-nak az a célja, hogy értékesítési pontjait valamennyi ügyfele igénybe vehesse.
Hiába figyelmeztette a BKK még tavaly a budapesti tömegközlekedőket.
A szerelvények felújítására már kiírták a közbeszerzési eljárást.
Még nem tudni, mikortól lehet megyei engedélyt vásárolni.
Lezárult a Városligetbe tervezett múzeumi épületekre kiírt nyílt nemzetközi tervpályázat.
Ilyen boltok eddig nem voltak Budapesten.
Az útdíjfizetési rendszer lényege az, hogy a magyarokat megvédjük.
Újabb meglepő ötlettel állt elő a kormány.
Minket nem a zsebtolvajok, hanem az árusok "raboltak" ki.
Felújítási hullám indult el Budapesten.
A BKK kirúgta azt a jegyellenőrt, aki nemrég ordibált egy utassal a 49-es villamoson.