Alaposan túltolta a győri sofőr: gigabírság lett a vége
148 km/órával hajtott egy autós a megengedett 50 km/óra helyett – írja a police.hu.
148 km/órával hajtott egy autós a megengedett 50 km/óra helyett – írja a police.hu.
A hazai piacon is kapható autós gyerekülések közül 143 autós gyerekülést tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztói szervezetekkel együttműködve.
Tömegesen vinnék a kocsikat műszakiztatni, de hogy lesz-e elég időpont, az legalábbis kérdéses jelenleg.
"Eredményes eljárás esetén az év második felében indul a szemmel látható munka" - közölte a BKK.
Hajmeresztő manővert mutatott be Kőbányán egy suzukis, és még a vétlen sofőrről is lehúzta utána a keresztvizet.
Magyarországon sokan szeretik összekapcsolni a testmozgást és a közlekedést. Talán ennek is köszönhető, hogy kerékpáros nemzetté váltunk.
Ismét komoly áremeléssel szembesülnek az autósok - de csak az egyik termék esetében.
A szakértő szerint hazánkban sem lenne ördögtől való a radikális büntetés bevezetése, mert valahogyan gátat kellene szabni a száguldozásnak.
Sok izgalmas autót, rengeteg tesztet és szoros küzdelmet hozott az Év Magyar Autója díjak ötödik, jubileumi felvonása.
Iskola mellett száguldozott egy autós, de olyan is volt, aki majdnem ráduplázott a sebességhatárra.
Akár már a jövő héten jelentős árcsökkenés következhet a hazai benzinkutakon. A heti nagy olajáresés és forinterősödés miatt akár 20 forinttal is csökkenhet a literenkénti ár.
Egy biztosításközvetítő adatai szerint a személygépkocsikra tavaly megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 205 200 forint volt.
Egyre jobban vakítanak az autók fényszórói, és az autósok szerint ez egyre veszélyesebbé teszi a közlekedést.
Az év vége apropójából összeszedtük a Pénzcentrum videóblogjának, a Cashtagnek a legnézettebb részeit.
Győr külkerületében a Szombathely és Budapest között közlekedő vonat elé hajtott egy furgon. A sofőr újraélesztése jelenleg is tart.
Figyelmeztetést adott ki az Országos Meterológiai Szolgálat (OMSZ), az ország több vármegyéjében is havazásra és ónos esőre lehet számítani.
Kevesen tudják, de a szabálytalanul átkelő gyalogosokat is anyagi felelősség terheli, ha baleset lesz a tiltott helyen átkelésből.
Ezentúl kellemetlen cetli landolhat annak az autónak a szélvédőjén, aminek vezetője rosszul parkolt egy adott parkolóhelyen.
Kis híján 15 000 közúti baleset történt 2022-ben Magyarországon, az egyik biztosító statisztikái szerint 100-ból 5 gépjárművezető tesz kárbejelentést KGFB kapcsán.
Több utcát egyirányúsítani fognak a Magdolnanegyedben, amivel párhuzamosan egyes csomópontokban megszüntetik az autósforgalom számára az áthaladást.