5 °C Budapest

Miért is megy el a Bricostore?

2012. november 16. 14:32

Csütörtökön jelentek meg az első hírek arról, hogy év végén távozik Magyarországról a Bricostore barkácslánc. Az ügyvezető igazgató ma azt is elárulta, mi áll a gyors üzletbezárások hátterében.

Philippe Bresson, a Bricostore ügyvezető igazgatója péntek délután az áruházlánc hivatalos Facebook-oldalán az alábbi nyilatkozatot tette közzé:

"Hölgyeim és Uraim,

1997-ben érkezett meg a Bricostore áruházlánc Magyarországra. Elsőként 1998. június 2-án nyitotta meg kapuját a törökbálinti áruház, és azóta 9 áruház épült fel.

2008. októberében mély gazdasági válság kezdődött el Magyarországon, ami jelentős forgalom csökkenést hozott az azóta eltelt évek során a Bricostore számára.

Magyarországon a közeljövőben sem várható komoly és tartós fogyasztói fellendülés, ezért a tulajdonosok a 2013-as év elejétől arra kényszerülnek, hogy beszüntessék magyarországi tevékenységüket.

A Bricostore mindent megtesz annak érdekében, hogy a tevékenysége beszüntetése előtt minden kötelezettségvállalását maradéktalanul teljesítse.

Köszönetet szeretnék mondani a Bricostore összes munkatársának, valamint mindazon partnerünknek, akikkel az elmúlt évek során együtt dolgoztunk.

Philippe BRESSON

Ügyvezető Igazgató

BRICOSTORE"

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Fotó: Bricostore Facebook


Az áruházlánc a kommentek között aláhúzta, hogy "a Bricostore nem másik országba vonul át innen, hanem a francia tulajdonos döntése alapján ebből az országból vonul ki. Szeretnénk, ha mindenki tisztában lenne azzal, hogy a fentebb olvasható döntést nem mi, és nem a Bricostore magyarországi vezetősége, hanem a francia tulajdonos hozta meg."

Százak kerülnek utcára

Mint arról csütörtökön a Pénzcentrum.hu beszámolt, december 31-ével kivonul Magyarországról a barkácslánc. Ezt lapunknak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke is megerősítette. Az üzletlánctól több száz dolgozót bocsátanak el.

A KASZ elnöke elmondta: szerdán kereste meg őket a francia tulajdonú áruházlánc vezetősége az üzletek bezárásának hírével. Összesen kilenc magyarországi áruházat zárnak be. Jelenleg a részletek kidolgozása zajlik, azaz az elbocsátások ütemezésének, a felmondások, a végkielégítések megtervezése.

Sáling József szerint egy korábbi elképzelés szerint már két hét múlva lehúzta volna a rolót a Bricostore, azonban ezt a dátumot kitolták az év végéig. Az érdekképviseleti vezető úgy látja, a barkácspiacon tapasztalható rendkívül éles verseny és a házfelújítások, építkezések, renoválások elmaradása okozhatta a Bricostore vesztét.

A magyarországi Bricostore cégcsoport tulajdonosai a francia Bricostore Holding S.A.S. A vállalat 1997-ben jött létre Magyarországon, és jelenleg kilenc áruházat működtet.

Padlón a barkácspiac

Fogyasztói felmérések szerint a magyar családok spórolnak az utazáson, nyaraláson, de növekszik a használt termékek vásárlásának, az otthoni barkácsolásnak, újrahasznosításnak aránya is. Ez azonban nem feltétlenül látszik meg a hazai barkácsboltok forgalmán, amelyek - sokszor úgy érezhetjük- konganak az ürességtől.

Az építőipar és a barkácspiac egyértelmű hanyatlásban van Magyarországon, évről-évre csökken a vezető üzletláncok forgalma, így csak idő kérdése volt, mikor kezdődnek el a boltbezárások.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem