3 °C Budapest

Mennyi marad a bruttódból valójában? Most kiderül

Pénzcentrum
2012. március 13. 11:31

A munkavállalók jelentős hányada nem kapott idén fizetésemelést - derül ki az olvasóink körében végzett felmérésből. A csaknem 7700 szavazó 38 százaléka úgy válaszolt, hogy nem emelkedett idén a bruttó bére, és emiatt csökkent a nettó keresete. A Pénzcentrum.hu kalkulátorával kiszámolhatod, mennyi marad idén a zsebedben a fizetésedből.

A szavazás állása szinte semmit nem változott az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest; azóta ezer fővel többen válaszoltak. A korábbi 37-ről 38 százalékra nőtt azoknak a száma, akik nem kaptak fizetésemelést, és emiatt csökkent a nettó bérük. Egyelőre tehát nem teljesül az a kormányzati ígéret, hogy senki nem jár rosszul az adó- és járulékrendszer kedvezőtlen változásai miatt.

A Pénzcentrum.hu kalkulátorral segít abban, hogy kiszámold, az idei adó- és járulékszabályok mellett mennyi pénz marad a fizetésedből.

A tavalyi évhez képest a legjelentősebb változás, hogy megszűnt a tavaly még havi 12 100 forintos adójóváírás. Noha a havi bruttó 202 ezer forint alatti jövedelmeknél eltörölték az adóalap 1,27-szeres bruttósítását, a 216 800 forintnál kevesebbet keresőknek így is kevesebb marad a borítékjukban, mint tavaly. Mindemellett az egyéni egészségbiztosítási járulék 1 százalékpontos emelése is csökkentette a jövedelmek nettó értékét.

A cégek jelentős része egyáltalán nem növelte dolgozói fizetését, annak ellenére, hogy a munkáltatóknak legfeljebb 5-6 százalékos, az idei inflációval megegyező mértékű emelést kellene magukra vállalniuk, mivel a korábbi munkáltatói tb-járulék helyébe lépő szociális hozájárulási adóból kedvezményt vehetnek igénybe. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A legfrissebb statisztikai adatok szerint februárban átlagosan 5,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztó árak a januári 5,5 százalékos drágulás után. Azoknak a munkavállalóknak, akik havi 100 ezer forintot kerestek tavaly is és az idén is, a múlt évben 80 ezer forint körüli összeg, most pedig 72 ezer forint maradt a zsebükben. Az említett infláció mellett nagyjából 15 százalékkal ér kevesebbet a nettó bérük, mint egy évvel ezelőtt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 12:32