Továbbra is a magyarok döntő többsége tart attól, hogy az infláció miatt jelentősen veszít értékéből a nyugdíjas éveire félretett pénze.
Éles kritikával illette Zsiday Viktor, befektetési szakértő a kormány szombati bejelentését, ami tovább csökkentette azoknak a számát, akik igénybe vehetik a hatósági áras üzemanyagot. A szakértő szerint ugyanis várhatóan csak nagyon kis mértékben fog bekövetkezni a fogyasztáscsökkenés, ha egyáltalán megvalósul. A szakértő szerint ugyanis ezzel az intézkedéssel mindössze annyit ért el a kormány, hogy megemeli a vállalkozók költségeit.
Zsiday Viktor befektetési szakértő saját oldalán kritizálta élesen a benzinárszabályozás kapcsán tegnap bejelentett lépéseket, amik szerinte a fontos makrogazdasági célok szempontjából javarészt hatástalanok lesznek.
Elmondása szerint az üzemanyag árak 480 forinton való rögzítését már akkor sokan kritizálták, ami nem volt véletlen. A magas üzemanyagárak fogyasztáscsökkentő hatása ugyanis szerinte egyáltalán nem érvényesülhetett, így nem tudott javulni a fizetési mérleg sem. Az alacsony árak miatt pedig nem, hogy nem csökkent, de egyenesen nőtt a fogyasztás. Ez pedig nyomást gyakorolt a devizakeresleten keresztül a forint árfolyamára, lassította a gazdaságot és emelte az inflációt.
Zsiday elmondása szerint a céges autók egy része valójában magánhasználatban van, de jellemzően inkább céges ügyintézést folytatnak vele, ami pedig nem fog csökkenni a magasabb üzemanyagárak miatt.
A legfontosabb hatás, a fogyasztáscsökkentés várhatóan csak nagyon kis mértékben fog tehát megvalósulni. Az üzleti bizalmat tovább rombolja az új bejelentés, mert láthatóan kapkodás zajlik: senki sem tudhatja, hogy holnaptól melyik szabályozást hogyan módosítják, a kiszámíthatóság alacsony marad. És ami nagyon fontos: továbbra sem éri meg behozni Magyarországra feldolgozott termékeket, mert csak annyi változott, hogy nem nagyon nagy, hanem szimplán nagy veszteséggel adná el a terméket a kereskedő
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– írja a szakértő az oldalán. Így lényegében véleménye szerint az intézkedés valós hatása mindössze annyi lesz, hogy megemeli a vállalkozások költségeit, amit azok tovább fognak hárítani a vásárlókra. Tehát inflációt generál, miközben megemeli a Mol profitját. Amit lényegében el is vesz azzal, hogy megemelte a cégre kivetett különadót.
Az intézkedés ellenére tehát lényegében továbbra is kialakulhat az üzemanyaghiány, nem fog javulni a folyó fizetési mérleg és a forint árfolyama se. Viszont az infláció tovább fog növekedni, valamint nő a kormányzat bevétele.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







