2026-ban október 23-a péntekre esik, így önmagában egy háromnapos hosszú hétvégével lehet számolni.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) az év végéig elkészül az elektromobilitást szabályozó átfogó törvény tervezete, amely tartalmazza majd azt is, hogy amint áthalad az áram az e-töltőponton, jogi értelemben villamosenergia-termékből üzemanyagtermékké változik - ismerteti szerdai számában a Világgazdaság.
Néhány helyen már most is kérnek pénzt az elektromos autók töltéséért, de ott az eladók kiskaput használnak: becsomagolják az áram árát a parkolási díjba. Kiskapu az is, amikor az otthoni töltés árát az egyetemes szolgáltatási tarifával fizetteti meg a szolgáltató. Ezek egyelőre megengedhetők, de később nem lesz rájuk mód.
Az NGM-ben készülő törvény életbeléptetésével Magyarország az uniós direktíváknak tesz eleget. Definiálja például a szükséges fogalmakat, meghatározza az állami, illetve önkormányzati jogköröket és kötelezettségeket. A direktíva fő elvárása az, hogy átlátható és átjárható, összehasonlítható legyen az idő-, illetve a mennyiségalapú töltés elszámolása. Arra azonban nem tér ki, hogy az elektromos autók áramának értékesítését hogyan kell fizetős, kereskedelmi szolgáltatássá tenni.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







