Ugyanaz a magyar tészta háromszor drágább Magyarországon, mint a romániai Nagykárolyban.
Elszabadult a pokol az Egyesült Államok és Nagy-Britannia bevásárlóközpontjaiban, ahol a mai napon tartották meg a karácsonyi bevásárló-szezon hivatalos kezdetét jelentő napot, ismertebb nevén a Fekete Péntek (Black Friday) elnevezésű akciót.
Káoszba és erőszakba fordult a Fekete Péntek az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is; több ezren rohamozták ugyanis meg a bevásárlóközpontokat a gigaakciókért.
A Daily Mail beszámolója szerint a briteknél például hiába hívta ki több bolt személyzete is a rendőrséget, többnyire ők sem tudták megfékezni a leárazott termékekért folytatott ádáz harcot. Emiatt egy manchesteri Tescót 36 perccel a nyitás után be is kellett zárni, akkora káosz lett az üzletben.
Egy másik brit bevásárlóközpontban pedig ráesett egy lapostévé egy nőre, miközben - a tudosítások szerint - tinilányok dobálták egymást adventi naptárakkal. A helyszíni beszámolók szerint az üzlet szinte teljes személyzete kisebb-nagyobb sérüléseket szerzett.
Mi ez a sok akció, leértékelés a magyar boltokban?
Kutatásokból tudjuk, hogy a magyar vásárlók kimondottan árérzékenyek, a leértékelésekkel hatásosan be lehet csalogatni őket a boltokba: háromból egy vásárló aktívan keresi az akciókat. Nem véletlen tehát, hogy a klasszikus leárazási időszakokon (karácsony utáni, nyári szezonális akciók) túl is keresik a boltok az alkalmat arra, hogy kedvezményekkel csábítsák be a vevőket.
Kattints! Na, itt tuti nem vehetsz az új szocpolból lakást
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Így az sem meglepő, hogy idén már a Black Friday is egyértelműen megjelent a hazai boltokban, de leginkább a webshopokban. Az akció látványosan sok hazai üzletet - és minden bizonnyal sok vásárlót is - megmozgat. Igaz, egyelőre nehéz elképzelni, hogy a magyarok is a boltok bejáratánál sátrazzanak néhány év múlva.Ehhez azonban legalább olyan akciókra lenne szükség, mint például a tengeren túlon, ahol nem ritka a 90 százalékos árkedvezmény sem (minden termékre!).
Ezzel etetnek minket a boltok: féltve őrzött igazság derült ki több méregdrága, márkás élelmiszerről
Egyre népszerűbbek Magyarországon az áruházláncok sajátmárkás termékei. De mekkora kompromisszumot kell kötnie annak, aki ezekre cserélné le márkás kedvenceit, hogy spóroljon?
Rengeteg magyar kedvenc termékét változtatják meg: ennyit a legendáról, ezt is megtépte az idő szele
Hamarosan kapható lesz kés nélküli svájci bicska is, a cég ezzel reagál az egyre szigorodó nemzetközi szabályozásokra.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Az unió kínai importjának fele három országba megy
- Kijev kitalálta, mi lesz Volodimir Zelenszkij hivatali idejének májusi vége után
- Madár István: két folyamat akasztotta meg a dezinflációt
- Ezek lesznek a kiemelt szempontok az új KRESZ-ben
- Döntöttek a csornai napelemgyár jövőjéről
- Itt a válasz a mátrai viperapánikra