Egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén.
A két éve hatályba lépett polgári törvénykönyvnek meg kell feleltetni a cégek alapító okiratait, és némely egyéb feltételhez is igazodniuk kell. Az egyik legkomolyabb változás azonban most március 15-ig zajlott volna, nevezetesen, hogy a kft-k kötelező minimális törzstőkéjének már nem lett volna elég félmillió forint, hanem csak három millió.
Azaz akiknek eddig hárommilliónál kisebb törzstőkéjű kft-jük volt, azoknak még pluszpénzt kellett volna betenni a cégbe, hogy március 15-e után is működhessenek. Most azonban egy frissen beadott kormánypárti módosító javaslat alapján mégis kitolnák a határidőt egy évvel, 2017. március 15-ig.
Főleg a kényszervállalkozásokat és a kamucégeket szűrte volna ki rendelkezés, de a nem túl gazdag kft-knél is okozhatott volna némi gondot változtatás.
Nagyjából 50 ezer pedig meg is tette, abban a hiszemben, hogy tényleg lejár a határidő.
Akik nem feleltek volna meg, azok először pénzbírságot kaptak volna, aztán végül megszüntették volna ezeket a cégeket. Ha pedig kényszertörlés alá kerül egy cég, az nem csak cégeket, hanem a törvényes képviselőiket is sújtja. Azaz például aki tartozást maga után hagyó kényszertörléssel megszűnt cégben volt vezető tisztségviselő vagy többségi tulajdonos, azt öt évre eltiltják a cégvezetéstől vagy gazdasági társaságban való többségi tulajdonszerzéstől, egyszemélyes társaság alapításától.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tartozások megúszása mellett részben a fentiek elől való menekülés miatt jött létre az egész cégtemetős iparág Magyarországon.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Öt autó ütközött az M1-esen, ezután jött az igazi baj
- Gyomorforgató dolgokat művelt a rábízott kislányokkal
- Megtermett aszteroida suhan el a Föld mellett
- Magyar–kínai iskolában tett látogatást a kínai elnök neje
- Jogerős döntés született a főpolgármester-jelöltekről
- Nincs megállás, újabb bombafenyegetések Szlovákiában