Egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén.
Nem szabad több magyar vállalkozásnak csak azért hoppon maradnia a külföldre lépés során, mert nem védette le a szellemi tulajdonát. Nehéz felmérni, hogy évente hány vállalkozásnál és milyen mértékű gazdasági kár keletkezik emiatt.
Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke döbbenetesnek nevezte, hogy a magyar vállalkozói köztudatban mennyire nincs jelen az, hogy a szellemi tulajdonnak hatalmas értéke van, és azt meg kell védeni - számol be a Magyar Nemzet.
Az elnök szerint ugyanakkor már éledezni látszik a tudatosság itthon és európai uniós szinten is. Erre nagy szükség van, mert ha nem változik a szellemi tulajdont érintő hozzáállás, elhúz mellettünk az Egyesült Államok és Ázsia.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Öt autó ütközött az M1-esen, ezután jött az igazi baj
- Gyomorforgató dolgokat művelt a rábízott kislányokkal
- Megtermett aszteroida suhan el a Föld mellett
- Magyar–kínai iskolában tett látogatást a kínai elnök neje
- Jogerős döntés született a főpolgármester-jelöltekről
- Nincs megállás, újabb bombafenyegetések Szlovákiában