Hogy lehet, hogy pont erre nem költenek a magyar vállalkozások?

Pénzcentrum
2014. március 3. 18:30

A hazai kis- és középvállalkozások egyelőre elmaradottak a számítástechnika, informatika és távközlés terén. Azonban a vállalkozók ezzel tisztában vannak és változtatni szeretnének rajta. Egyre többen jönnek rá arra, hogy az e területen végzett fejlesztések pozitív hatással lehetnek a vállalkozásaikra - hangzott el egy mai napon tartott sajtótájékoztatón.

A magyar KKV-k csupán hetede rendelkezik olyan eszközökkel, amik lehetővé teszik, hogy mobilak legyenek, azaz ne csak íróasztalukhoz vagy telephelyükhöz kötve érhessék el levelezésüket, vagy bármilyen fontos információt az interneten keresztül - derül ki a Magyar Telekom megbízásából, a szektor informatikai döntéshozóinak megkérdezésével végzett reprezentatív kutatásból. A vállalkozók nem is igen költenek ennek megváltoztatására: csupán összköltségük kevesebb, mint két százalékát informatikai, és körülbelül három százalékát távközlési fejlesztésre. Azonban a fejlesztési szándék egyre nő, ha tehetik, vagy ha szükség van rá, a kis- és közepes vállalkozások okostelefont és laptopot vásárolnak, és döntő többségüknél (86 százalékánál) volt valamilyen informatikai vagy telekommunikációs beruházás az elmúlt két évben, harmaduk (35 százalék) pedig tervez ilyen beruházását a következő egy évre.

A kutatásból kiderül, hogy a hazai kis- és középvállalkozások többségében nem használnak laptopot, okostelefont vagy mobilinternetet, és saját megítélésük szerint sem rendelkeznek a szükséges, fejlett IT infrastruktúrával. A tíz-ötvenfős cégek háromnegyedénél a levelezési rendszert a dolgozók többsége nem tudja kívülről elérni. Ez nagyban korlátozza a kommunikáció gördülékenységét, hiszen ma már nagyon sok esetben érkezik e-mailen keresztüli megkeresés, és az ügyfél elvárja a gyors válaszreakciót. Ez azért is meglepő, mert hatvanhét százalékuk e-mailen keresztül tartja a kapcsolatot az ügyfeleivel, tehát igen fontos ez a kommunikációs forma.

A hazai vállalkozások kevesebb, mint harmadánál áll a számítógéppel dolgozók többségének rendelkezésére laptop - okostelefont és mobilinternetet csak minden ötödik cég biztosít a szellemi alkalmazottak többségének. Az is meglepő, hogy a vállalkozások majdnem fele pendrive-on, illetve CD-n tárolja adatait, ami nem feltétlenül tekinthető biztonságosnak: ma már számos felhő-alkalmazás áll a felhasználók rendelkezésére ezek kiváltására. Annak igénybevételével nem egy kézzel fogható eszközön, hanem az adott szolgáltató szerverein, vagy az interneten tárolódnának az adatok, nem állna fenn annak a veszélye, hogy ellopják a hordozót, vagy elromlik. Ráadásul így bárki hozzáférhetne cégen belül az adatokhoz, ez meggyorsítaná a közös munkát, és nem kellene attól félni, hogy egy a cégtől távozó munkaerő magával visz bizonyos adatokat.

A vállalatok informatikai rendszeréről döntő vezetők maguk is úgy gondolják, le vannak maradva: a kutatás szerint csak minden nyolcadik cégnél állították azt, hogy kifejezetten modern infrastruktúrával rendelkeznek. "A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a sikeres vállalkozásnak napjainkban már alapvető feltétele a stabil és biztonságos IT-háttér, amely észrevétlenül veszi körül és szolgálja ki a cégeket" - mondta el Lakatos Péter, a Magyar Telekom kis- és középvállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, majd hozzátette: "Fontos, hogy konkrét, a KKV-k igényeire szabott megoldásokkal és szolgáltatásokkal segítsük őket. Ezeket a szolgáltatásokat pedig úgy kell nyújtani, hogy az ügyfeleknek a lehető legkevesebbet kelljen vele foglalkozniuk, de mégis biztosak lehessenek abban, hogy azok az elvárásoknak megfelelően, és biztonságosan működnek."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Telekom a fenti piaci igényekhez igazodva új irodai informatikai eszközöket, elsősorban laptopokat, valamint azokhoz igénybe vehető mobilinternet csomagot kínál mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak, kezdeti beruházási költségek nélkül. Az új ajánlatuk része, hogy első alkalommal be is üzemelik a megrendelt informatikai eszközöket, továbbá - helyszíni segítségként - átmentik a régi gépen tárolt adatokat az új eszközökre.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem