Így húznak le nyaraláskor: a te pénzed is veszélyben van?

Pénzcentrum
2014. június 2. 05:30

Hamarosan elindul a MOL BuBi, amit féléves vagy éves bérlet hiányában csak úgy tudunk majd igénybe venni, ha bankkártyánkon 25 ezer forintot kaucióként előzetesen zárolnak. Ugyanígy a közelgő nyaralási szezonban autókölcsönzőknél vagy szállodáknál is számíthatunk hasonló zárolásokra. Ráadásul hetekkel-hónapokkal később olyan kellemetlen meglepetésben is lehet részünk, hogy utólag terhel be a szálloda egy tetemes összeget. A Pénzcentrum.hu utánajárt, hogyan tudják a kereskedők akár később is zárolni az összegeket, miként és mikor tudjuk felszabadítani az összeget, és mit tehetünk, ha ez nem történt meg.

Nemcsak majd a MOL BuBinál, vagy nyaraláskor a kölcsönzőknél és szállodáknál, de a mindennapi életben is láthatunk netbankukban vagy számlakivonatunkon zárolt/könyveletlen tételeket. Ráadásul sokszor nem egyértelmű, hogy milyen költésről is van pontosan szó, vagy miért nem jelent még meg tranzakciók között, ha már egyszer megtörtént a vásárlás, készpénzfelvétel. Sőt, kevesen tudják, de vannak helyzetek, amikor tudtunk nélkül, utólag is beterhelhetnek akár nagyobb összegeket is a kereskedők. A kaucióként már befoglalt tételeket pedig sokan várják türelmetlenül, hogy a szállodák, kölcsönzők felszabadítsák.

Mik ezek a zárolt tételek a számlámon?

Alapvetően hasonlóan működik a kaució és a vásárlás. A kaució esetében azonban az autókölcsönzőknek, szállodáknak joguk van - a kártyaelfogadási szabályok alapján - úgynevezett előengedélyezést indítaniuk. A kettő között annyi még a különbség, hogy a tranzakció ebben az esetben kézzel kerül rögzítésre és a kártya adatait a kártyabirtokos a kereskedő rendelkezésére bocsátja, a tranzakció sikeres végrehajtása érdekében - mondta el a CIB Bank lapunk kérdésére. Kaució esetén egy engedélyezett összeg kerül elkülönítésre a kártyabirtokos számláján. Kaució esetében van lehetőség az összeg korábbi felszabadítására.

Az elkülönített összeget a kártyabirtokos egy bizonyos ideig nem tudja felhasználni, ez az időintervallum azonban kibocsátó bankonként eltérő. A kártyatársaságok (Visa, MasterCard) szabályozzák a foglalások maximális időtartamát. A lefoglalt összeg minden esetben felszabadul a megadott idő után - tájékoztatott a Budapest Bank.

KATTINTS! Az egyik legnagyobb átverés: miért ne fizethetnénk 100 forintot kártyával?

A MasterCard is úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a kártyatársaság szabályozza az úgynevezett előengedély kérdését. A kereskedőnek minden egyes fel nem használt (terhelésre be nem küldött) előengedélyezést legkésőbb 24 órán belül töröltetnie kell az elfogadó bankon keresztül. Ez a jelzés elérkezik a kibocsátóhoz, természetesen az eredeti előengedélyezési tranzakcióra hivatkozással, és a kibocsátó dolga az, hogy ezen információk alapján a kártyabirtokos bankszámláján feloldja a megfelelő összeg zárolását.

Mikor kapjuk vissza a BuBis 25 ezer forintot?
A 24 órás, 72 órás és a hetijegy megvásárlásakor bankkártyáján 25.000 Ft-ot előzetesen zárolnak majd. A jegy érvényességi idejének lejártakor - tehát 24 óra, 72 óra vagy 7 nap múlva - történik az elszámolás, amikor ebből az összegből levonják a megvásárolt jegy árát, a 30 percen túli használat díját, valamint az áfás számla postázási költségét, amennyiben ezt előzetesen kértük. Az összeg felszabadítása - a bankkártyát kibocsátó kártyatársaság és a bankunk eljárásrendjétől függően - várhatóan a jegy érvényességi idejének lejártát követő 2-7. banki napon belül lehetséges. (Az éves bérlet egyébként 18 900 forint, a féléves pedig 9 450 forint lesz. Amennyiben van éves BKV bérletünk, akkor 50 százalékos kedvezményt kapunk.)
Forrás: bkk.hu/bubi

Távozás után...a kölcsönző reklamálhat

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az autókölcsönzők szerződési feltételei szabályozzák a bérelt gépkocsival kapcsolatosan felmerülő költségek részletes feltételeit, melyet bérléskor nagy valószínűséggel aláírásunkkal elfogadtunk. Az autókölcsönzőknek vagy szállodáknak ugyanakkor a kártyaelfogadási szabályok alapján joga van elő-, illetve utólagos terhelésre. Például akkor, ha a kölcsönző hetekkel később kap értesítést a helyi rendőrségtől arról, hogy tilosban parkoltunk vagy túl gyorsan hajtottunk. Szállodáknál pedig ugyanígy a távozásunkat követően észlelt költségeket (például minibár vagy telefonszámla) terhlehetik utólag a kártyánkra.

Hitelkártyával vagy betéti kártyával érdemesebb a kauciót fizetni?
Amikor a szállodában elkérik a kártyánkat, érdemesebb lehet a hitelkártyánkat odaadni. Így a bank pénzét zárolják, és nem a miénket. Ráadásul a hitelkeret jellemzően magasabb, mint a fizetésünk (és így a folyószámlán elérhető pénzünk), ezért egy 10-20 ezer forintos tétel lefoglalása kevésbé lehet feltűnő a hitelkeretből. Ezenfelül hitelkártyáról nem ajánlott készpénzt sem felvenni, ezért érdemes a bankkártyán hagyni azt az összeget, amit később felvennénk. Ugyanakkor tanácsos előzetesen tájékozódni, hogy a bank engedi-e, hogy véletlenül túllépjük a hitelkertünket, vagy ha túl sokáig zárolnák az összeget, akkor terhelődhet-e a kamat.
A Citibank például úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a foglalás csak az elérhető hitelkeret összegéig terjedhet, amennyiben a keretnél nagyobb összegű foglalásra lenne szükség, azt a kártyakibocsátó bank nem engedélyezi.

Amennyiben nem értünk egyet a terhelés jogosságával, a kibocsátó banknál élhetünk panasszal. Ebben az esetben a kauciót elfogadónak dokumentumokkal kell igazolnia a terhelés jogosságát, megalapozottságát. A kivizsgálás idejére a kibocsátó bankoknak kötelességük jóváírni ezt a reklamált összeget az ügyfél számláján. (A vizsgálat időtartama a kártyatársaságok szabályai alapján 45 nap.)

KATTINTS!8 kérdés, amit mindenki feltesz hónapokkal a nyaralás előtt

A kivizsgálás eredményeképp vagy elismeri az elfogadó a hibát, vagy pedig a terhelés jogosságát igazoló bizonyítékot küld a kibocsátó banknak. Az első esetben a korábbi jóváírás véglegesedik, azaz az ügyet a kibocsátó bank lezárja. Az utóbbi esetben azonban kibocsátó bank visszaterhelheti az ügyfél számlájára a reklamált összeget, mivel a terhelés jogossága beigazolódott. A tranzakció jogalapjáról minden esetben írásban tájékoztatást küld a bank az ügyfél részére is - mondta el a Budapest Bank lapunknak.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem